Korábban a Vitézi Rendről írtam, közöttük egy zsidó vitézről, Bencsik Andrásról. Sohasem jöttem volna rá, hogy ő zsidó, de van a NET-en egy lista, onnan minden kiderül. Nem a zsidóságával van bajom, hanem azzal a kacskaringós úttal, amelyet bejárt, és ahogyan bejárta. S mert nagyon tanulságos magyarnak, magyar zsidónak egyaránt, különböző forrásokból felidézem életének főbb állomásait.

Lássuk a medvét! (A civil vitézt.)

1951-ben született Budapesten. Anyja Marton Magdolna grafikusművész, apja Bencsik István szobrászművész. Tanulmányai: Kandó Kálmán Villamosipari Műszaki Főiskola, MUOSZ Tördelő és Képszerkesztői Akadémia. Újságírói pályafutása: Haditechnikai Szemle, Mezőgazdasági Mérnök, Somogyi Néplap, Csepel Újság, Népszava, Népszabadság, Esti Hírlap, Pesti Hírlap (1992–1994), Demokrata, Magyar Demokrata, utóbbi háromnál főszerkesztő. Létrehozta a Szkítia könyvesbolthálózatot és a Magyar Ház Könyvkiadót. Alapító tagja a jobboldali Sajtóklubnak.

Bencsik András, a hazai újságírás és politikai élet kaméleonja az elmúlt negyed században szinte minden olyan pártot megjárt, ahol anyagi haszonra, vagy csak a személyes befolyásának növekedésére számíthatott. Nem lenne könnyű vállalkozás fölsorolni Bencsik minden nevezetes és látványos pálfordulását, ezért csak néhány, a Népszabadságban napvilágot látott írásából szemelgetünk, ám előtte fölemlítjük e sorok írásakor a mellényzsebében éppen fideszes tagsági könyvet szorongató kalandor életének néhány állomását.

A Rákosi kor embere. Másokhoz hasonlóan a KISZ mozgalmi tevékenység után Bencsik András is tagja lett az MSZMP-nek, elkötelezett, már-már hittérítő indulatú újságírójává vált a Népszavának, majd a Népszabadságnak, abban az időben, amikor az okosabb zsidók már kiszagolták a nagy változás előszelét, és hozzáfogtak az új, „rendszerváltó”, ám a valóságban hatalomátmentő pártok alapításába, illetve a régi lebontásába. Bencsik meg éppen ekkor vetette be magát a marxista-leninista tanok terjesztésének küzdelmébe. A Népszabadság pártpolitikai rovatában számos cikkben propagálta, hogy hozzá hasonlóan minél több magyar fiatal ismerje meg, sajátítsa el, lehetőleg jó alaposan az orosz nyelvet és a szovjet kultúrát, rajta keresztül legyen híve a „magyar-szovjet testvéri kapcsolatoknak, a szocialista hazafiságnak és az internacionalizmus szellemének!"

Majd elérkezett a rendszerváltás ideje. A Magyar Demokrata Fórumhoz szélkakasunk igazából és teljes odaadással még Antall József életében, 1993-ban csapódott. Azokban a hónapokban, amikor az általa végül anyagilag és szakmailag ellehetetlenített Seszták Ágnessel együtt fölélesztették és szerkesztették Kossuth Lajos hajdani újságját, a Pesti Hírlapot. A kormányzati hirdetések, közlések jóvoltából Bencsik akkoriban hatalmas összegeket kaszált az államkincstárból. Ám ez a pünkösdi királyság csak 1994 tavaszáig tartott, amikor  Horn Gyula , megszűntette a kormányzati pénzecskéket, Bencsik pedig Demokrata néven új „konzervatív” hetilapot alapított. Erőszakos magatartása miatt az MDF-ből kizárták, mire lapjában bőszen elkezdte hirdetni a schamschulista eszméket. Mécs Imre a Bencsik ellen indított bírósági per egyik tárgyalásán azt vágta a kaméleon fejéhez, hogy a régi szép időkben, újdondász korában a Munkásőr című lap szerzője is volt.

A Torgyán József Független Kisgazda Pártja körüli rövid legyeskedés után Bencsik a Keresztény Demokrata Néppárt akkoriban átmeneti időre radikalizálódott vezetőjét, Giczy Györgyöt környékezte meg s az 1998-as országgyűlési választások előtt, szerkesztette a párt választási kiadványait, s lett a KDNP országgyűlési képviselőjelöltje Somogyországban. Korábban, 1994-ben az MDF színeiben Nógrád megyében is indult, ott is sikertelenül. Az amúgy is meglevő, vele született ambíciójában csak bátorította őt a neje, Beregszászi Olga, akit időközben házasságtörés után otthagyott, és azóta Csurka Istvánhoz hasonlóan vadházasságban él. Apropó, Csurka István. A KDNP-vel történt szakítása után Bencsik az akkoriban fölfelé menetelő MIÉP-hez is bejelentkezett, egy darabig istenítette a pártelnököt és annak hírneves élettársát, ám a vén Raszkolnyikov végül a Magyar Fórumban látványosan lezsidózta, és szemére vetette, hogy zsidó létére mi a fenének szittyáskodik.

S jött a FIDESZ. Orbán Viktor és Bencsik András kapcsolata visszanyúlik abba a korszakba, amikor a Magyar Demokrata szerkesztősége még a Király utcában, majd a Sas utcában volt, s a Fidesz akkoriban nem rendelkezett olyan jó sajtóval, mint manapság. Viktornak jól jött Bencsik fölajánlkozása, amely tüsténkedést később a Fidesz azzal is meghálálta, hogy jutányosan, mindössze egy forintért Bencsik főszerkesztő Dávid nevű fiának nevére írták azt az Andrássy út eleji, rendkívül értékes ingatlant, ahol a Magyar Demokrata szerkesztősége és Bencsik egyéb üzleti vállalkozásai is működnek.

Bencsik András azonban a Jobbik megerősödésének láttán úgy gondolta, hogy jó lenne ismét radikalizálódni, színt, esetleg pártot is váltani, s bevezetésként – a Fidesz vezetőségének megrökönyödésére és rosszallását kiváltva – alapító tagja lett a Magyar Gárdának. Takács Zsuzsa, Bencsik élettársa tervezte a Magyar Gárda híres oroszlános egyenruháját, amelyet legyártattak, a lelkes gárdisták pedig fizettek, mint a katonatiszt. Bencsik tehát, még mielőtt a Fidesz utasítására otthagyta és lenácizta volna az általa alapított Magyar Gárdát, ebből is pénzt csinált. Mint ahogyan fejős tehénnek tekintette Badiny Jóst is, akit az élete utolsó esztendeiben „oltalmába vett”, s könyveit jó pénzért árulta (árulja) a könyvesboltjaiban.

(A budapesti Szkítia könyvesboltok Bencsik tulajdonát képezik, ha itt vásárol, egy ilyen gerinctelen embert támogat.)

A Magyar Gárda és kapcsolatuk a Jobbikot is feltételezi. Tagja.

Különös gonddal és sok pénzből rendre szervezi az Orbánhoz fűződő hűség jegyében elhíresült Békemeneteket.

Bencsik eddigi élete néhány érdekes pálfordulásának fölemlítése után most csemegézzünk a Népszabadságban napvilágot látott demagóg, kiérezhetően a kommunista párthatalomnak benyaló cikkeiből. Érdekesen választotta meg az interjúalanyait, s közöttük találunk „magyar”, szovjet és bolgár veterán partizánvezéreket is, akik a második világháború idején alaposan kivették részüket Magyarország idegen megszállásának előkészítéséből. Bencsiknek mániája volt a Magyar-Szovjet Baráti Társaság propagálása, amely tevékenységét megkönnyítette a magas szintű orosz nyelvtudása.

Lovga János kárpátaljai „magyar” partizánnal, a Pataki Ferenc partizáncsoport terroristájával is készített Bencsik András egy szívélyes, a „magyar és a német fasisztákat” mocskoló, Kárpátalja visszatérését megbélyegző interjút Budapesten. A Népszabadságban, 1987. július 8-án megjelent interjúban a szovjet zsoldban magyarokat és németeket gyilkoló vén partizán büszkén meséli Bencsiknek, hogy miként kalauzolta Budapesten a partizáncsoport főnökét, Pataki Ferencet, akit végül, 1944-ben Sopronban hazaárulás miatt agyonlőttek.

Polja Nedjalkova bolgár tábornokasszony Bencsik másik nagy antifasiszta hőse, aki a leírt történet szerint 1938-ban, Moszkvában végezte el a páncélos akadémiát. Nedjalkova a beszélgetés folyamán azzal is eldicsekszik Bencsiknek, hogy bolgár politikai emigránsként a szüleivel együtt abban a moszkvai házban tengette a komcsi emigránsok mindennapi életét, ahol „magyar származású” forradalmárok, mint például Kun Béla és családja is laktak. Ám csak ezután jön az interjú csúcsa, amit Bencsik így vezet be: „A magyarokhoz fűződő kapcsolata azonban, ha szabad így fogalmaznom, volt tragikusabb is”. Igen, a visszaemlékezés során a tiszteletre méltó bolgár tábornokasszony elérzékenyülve meséli, hogy részt vett Magyarország fölszabadításában, s jól emlékszik azokra az ádáz küzdelmekre is, amelyeket többek között Budapest fölszabadításáért vívtak.

Bencsik nem kérdezett vissza, nem jegyezte meg a bolgár tábornokasszonynak, hogy nekünk bizony Budapest „felszabadításáról” egészen más történelmi képünk van, mint neki. Nem bizony, a kajmán Bencsik a bolgár tábornokasszony visszaemlékezésére reagálva e helyett a következőt mondta: „Köszönjük, s ha már itt vagyunk, hadd kérdezzem a budapesti fiatal generáció nevében is, amelynek tagjai szerencsére már nem ismerhették a harcot, hogy az ő számukra milyen tanulsággal szolgálhatnak az ötven évvel ezelőtti, majd a világháborúban történt események.”

Szintén épületes újságírói teljesítményre és ideológiai tisztánlátásra vall Bencsik részéről a Zinaide Mihajlovna Kruglovával, a Szovjetunió Kommunista Pártja Központi Bizottsága tagjával a Népszabadság, 1990. november 20. számában megjelent interjú. Az interjút Bencsik a következő, Kruglova elvtársnő szájába adott körmondattal zárja: „A Szovjetunió és a Magyar Népköztársaság megbonthatatlan szövetsége erősítésének döntő tényezője és záloga a Szovjet Kommunista Párt és a Magyar Szocialista Munkáspárt együttműködése, rendíthetetlen hűségük és marxizmus-leninizmushoz és a szocialista internacionalizmushoz”.

Érzelmi kötődés a címe annak az érzelgős jegyzetnek, amelyben Bencsik András egykori szeretett orosztanárnője példás pedagógiai módszerének fölmagasztalása után a következő következtetésre jut: Ha nem is az ő személyes példája, de a hozzá hasonló jó, s a vele pörölő rossz tapasztalatai indították talán egyebek között a Magyar-Szovjet Baráti Társaságot, hogy új utakat, lehetőségeket keressen, s találjon a magyar ifjúság internacionalista nevelésére, a Szovjetunióhoz fűződő viszonyuk, világlátásuk tisztázására. (Népszabadság, 1986. október 17.)

A fenti írásának eredetije:

De ez csak szerény része annak a tömérdek írásnak, amit a SZU-ról és a magyar szocialista közéletről összefirkált.

Végezetül:

A cikk címére utalva:

Bencsik András 2012-ben látta alkalmasnak az időt arra a „snejdig” lépésre, hogy bekérezkedjen egy olyanba is, ami eddig még nem volt. Mert neki mindenbe bel kell lépni. (A végén belelép „abba is”.) Belépett tehát a Vitézi Rendbe. Íme, a zsidó vitéz:

Hajdú

2014. augusztus 10.

Ui.: Többször leírtam, hogy a zsidókat tisztelem, sőt többségüket szeretem – barátaim is vannak közöttük. Tehetségesek, okosak, leleményesek, tisztelettudók, családszeretők. Tehát tisztelem a zsidókat, de nem a Bencsik-féléket!

Oxford egyeteme Anglia, de talán az egész világ egyik legrégibb és legpatinásabb elitképző intézete.

Orbán Viktor 1989 szeptemberétől a Soros Alapítvány ösztöndíjával az oxfordi Pembroke College-ban – a sors fintora képen - az angol liberális filozófia történetét hallgatta, és dolgozta fel, de tanulmányait az 1990-es magyarországi országgyűlési választás miatt félbeszakította. A másik fintor, hogy ez a liberális Soros György, azóta is rengeteg pénzt adott és ad ma is a tervezett illiberális hazánknak.

Az egyetem most kemény elhatározásra jutott. A dicsőség falról eltávolíttatta Orbán arcképét egy kelekótya színésszel együtt, nevesül Mr. Bean úrral, alias Rozvan Atkinsonnal együtt. Mr. Bean, úgyis, mint balfék. (Az egyik jobbfék a másik balfék.)

Az egyetem pontos okát adta elhatározásának. Ez Orbán Tusnádon elhangzott beszéde, amely egybeesik két ismert fasiszta vezető szövegével, s akik ezt mondták:

„Politikánk célja a magyar nemzet megerősítése, felvirágoztatása, a nemzet minden tagja részére az elérhető legnagyobb erkölcsi és anyagi jólét biztosítása. Mivel ez a cél csakis szilárd alapokon nyugvó, határozott célkitűzésekkel dolgozó alkotmányos központi akarat által irányított független nemzeti állam keretén belül valósítható meg, politikánk közvetlen feladatául az öncélú nemzeti állam kiépítését tekintjük.”

Az idézet Gömbös Gyulától származik, amely az általa egykoron vezetett kormánya un. Nemzeti Munkatervének egyik részletéből való.
Hozzátehetjük, hogy Mussolini szintén „munkaalapúnak” nevezte az általa vezetett államot. A párhuzam tehát nyilvánvaló azzal, amit Orbán mondott Erdélyben.

Kedves Vezetőnk Tusnádon – többek mellett - így fogalmazott:

„Mi egy munkaalapú társadalmat akarunk szervezni, amely, mint az előbb említettem, vállalja annak ódiumát, hogy kimondja, hogy karakterét tekintve nem liberális természetű.”

„Ami Magyarországon ma történik, értelmezhető úgy, hogy a mindenkori politikai vezetés arra tesz kísérletet, hogy az emberek személyes munkája és érdeke, amelyet el kell ismerni, az a közösség, a nemzet életével szoros összefüggésben álljon, a kapcsolat megmaradjon, ez a kapcsolat erősödjön. Vagyis, a magyar nemzet nem egyének puszta halmaza, hanem egy közösség, amelyet szervezni, erősíteni és építeni kell. Ilyen értelemben tehát az az új állam, amit Magyarországon építünk, illiberális állam, nem liberális állam. Nem tagadja a liberalizmus alapvető értékeit, mint a szabadság, de nem teszi ezt az ideológiát az államszerveződés központi elemévé, hanem egy attól eltérő, sajátos nemzeti megközelítést alkalmaz.”

„Talán a meghatározó mozzanat a mai világban úgy fogalmazható meg, hogy versenyfutás zajlik annak a közösségszervezési formának, annak az államnak a megtalálásáért, ami a leginkább képes egy nemzetet, egy közösséget nemzetközileg versenyképessé tenni. Ezzel magyarázható, tisztelt hölgyeim és uraim, hogy ma a slágertéma a gondolkodásban azoknak a rendszereknek a megértése, amelyek nem nyugatiak, nem liberálisak, nem liberális demokráciák, talán még demokráciák sem, és mégis sikeressé tesznek nemzeteket. Ma a sztárok a nemzetközi elemzésekben Szingapúr, Kína, India, Oroszország, Törökország.”

S még hozzátehetjük Észak-Koreát, élén a kedves vezetővel, Kim Dzsongun-nal, Orbán nagy barátjával:

B. Zs. összefoglalja, miben példák ezek az államok. Szingapúrt családi vállalkozások vezetik, Kína centrális erőterű, Indiától szociális ellátási rendszerét irigyelhetjük, Oroszországtól az oligarchikus államszervezetet, Törökországtól a korrupciós botrányok kezelését tanulhatjuk meg. Igen, minden együtt van itt, amire Orbán Viktornak szüksége van s lesz, amíg őskövület nem lesz.

De, talán ennyi elég is lesz, az oxfordi határozat megértéséhez. Ám valamit még érdemes hozzátenni. Ez a tusnádi beszéd egyben – úgy vélem, megássa Orbán politikai sírját is. De „addig” még sok minden történik illiberális hazánkban. Mr. Baen pedig röhög a markába. Miért? Attól a tudattól, hogy még nála is van kelekótyább ember. Balfék. (Az egyik színész jobbfék, a másik politikus balfék.)

Mi is történik hát „addig” itthon? Orbán közelesen beköltözik a királyi vár palotájába. (Előbb természetesen királynak válasszák meg a Duna jegén.)

A várban – Horthy íróasztalánál - megtervezi, hogyan is üzenjen hadat az „illibek a ballibeknek” (B. S.) Ezt – természetesen – megelőzi, hogy eltörli a pártokat, a parlamentet, egyértelművé teszi a diktatúrát. (Általa a királyság is az lesz.) S ha sokat vacakolnak még a királyi vár egy részét átalakítja focipályává. Hajrá Magyarország!

A királyi palotában pedig már csak egy dolog hiányzik. Pontosabban egy személy (Rajta kívül) Egy dalnok, egy igric, aki megénekli naponta illiber tetteit. A dalnokra már személyi kiválasztottja is van, nevesül Szentmihályi Szabó Péter – akit nemrég még olasz nagykövetnek jelöltek, de visszakozót fújt. Kell a fiú a királynak, hiszen múltja erre igen igen alkalmassá teszi. Még 1977-ben ezt írta vers remekében:

„Hol késel kommunizmus,
Boldogságom, tiszta szerelmem…”

Sohse bánd Péter, eljő az nem sokára. Királyi igény szerint. Egy liberális és egy illiberális változatban. Íme:

Négyessy,

2014. augusztus 17.

Az agora az ókori Görögországban piactér és szentélykörzet volt, a görög városok központi tere. (Egy elkerített részére kihelyezett urnákba tették a cserépdarabokat is a cserépszavazáshoz.)

Az agora volt a város társadalmi és kereskedelmi központja.

(Az agora római megfelelője a fórum.)

Athéni agora

E pár soros emlékezető után rátérek mondókámra. A bevezetőből kiderül az is, hogy az agorán beszélgettek, vitatkoztak, gazdasági, társadalmi ügyekről és döntöttek is (cserépszavazás!). Talán modern világunkban is  lehetne agorát működtetni. Hiszem, hogy jobban megértenénk egymást.

Itt megjelenhetne mindenki, feltételek nélkül, pártállástól függetlenül, emberként. Gondolkodó, egymásra figyelő, megoldásokat kereső és találó emberként.

Te bolond vagy – mondhatnák egyesek. Lehet. De akkor is vallom: agora kellene minden helység piacterére. Vagy ha az kicsi, akár egy parkban is.(Így választások előtt különösen fontos, de utána is, mondjuk hetente, hűvösebb időben pedig akár egy műv.házban is) A fontos, hogy leüljünk, egymással szembenézzünk és beszélgessünk. Helyi és országos ügyekről egyaránt. Hogy valós témák kerüljenek az ország asztalára, hogy segítsünk a vezetésnek. Hogy rákényszerítsük meghallgatásunkra! Nem lehet sokáig kétfelé osztott Magyarország.

Jelentőségének megértéséhez nem kell különösebb fantázia mégis, pár görög példát mondok.

Az agorán dicsérte Arisztopanes Euripidést, akit a „parlag istennő fiának nevezett, mert benne látja az állam fenntartó földművelő nép iránti szeretetét. S elismerte őt Platon is.

Itt olvasta fel Protagoras az istenek tagadásáról szóló fejteget éseit, és „hogy minden dolognak az ember a mértéke”.

Itt figyelmeztet Sophokles, hogy „aki a tyrannus udvarában megy, szolgája lesz, habár szabadként ment oda”. (Halljátok ezt Fidesz-közeliek?!)

Itt keresi mindenben az ésszerűséget Herakleitos és Anaxagoras stb.

Megemlítenék egy tanmesét is – amit az AGORÁN mondja el  Polükratés esetét a gyűrűvel, a hallal és a halásszal. (Olvassák el!)

E történet és saját tapasztalatai alapján is írja Márai Sándor:

„Az ember érzi sorát s szeretne áldozatokkal menekülni e sors elől. De az áldozat nem segít: az istenek könyörületlenek. Kegyetlenek. Rád mosolyog a szerencse, s ha remegve elfordulsz tőle, utánad siet, hogy azután megalázzon és kiraboljon a sors. Mi hát a tied, mi az, amit nem vehetnek el tőled az istenek? Csak a munka! Az a munka, mely nem várjutalmat, sem babért, sem utókort. Csak éppen megtörténik veled, ha nem térsz ki előle, s nem törődsz sorsával sem. Csak a fáradság a tied, a verejték, az áldozat. Minden más illanóbb, mint a hajnali köd, törékenyebb, mint a lepje szárnya”.

Munkálkodjatok hát, ha belőle el is illan. De talán annyi marad, hogy használ a hazádnak s magadnak. Hogy jobb sorsa legyen lakóinak.  Úgy legyen!

Hajdú,

2014. augusztus 24.

Ilyen se történt még „fennállása” óta. Június 16-án, a Nagy Imre tiszteletére rendezett gyűlés koncertjén, amikor a nagy kivetítőn bevillogtak a történelmi események képei s e közben Orbán Viktor elhíresült szónoklata az újratemetésen, a tömeg kifütyölte!

A bíró – ez úttal a Nép – lefújozta, lefújta a „meccset”. Ez a fütty-vélemény már rég érik az emberekben. A legfőbb „játékos” országos meccsének elégtelenségéről szólt ez kritika, szabálytalanságainak, „durvaságainak”, alpári cseleinek lefújása. Sárga lap. De a legközelebbi sípszónak – a következőnek – a színe már piros lesz. S ez ugye kiállítással jár együtt. El kell hagynia a pályát! S nem csak a felcsútit, az egész 93.000 négyzetkilométeres gyepet is. Amelyből ugart csinált. Terméketlen acatos földet. Szikest. Kiszívta a hazából a lüktető vért, mint Drakula gróf. S behabzsolt mindent, mint a haspók kisgömböc. De tudjuk a mese végét!

A másik füttyszó 2014. augusztus 10-én érte a főjátékost, a Fradi pályaavatáson, ahol kedvelt béközepe adott jelet nem tetszésének. De kijutott a fújolás a főintendáns Kubatov úrnak is.

Ám van egy nagy baj. A mi főfocistánknak, embernek becézett svindlernek, nincs hallása, sem a füttyszóra, sem egyéb szóra. Nem hall, nem lát nem beszél. (Utóbbit is csak feltétlen híveihez.)

De a végső füttyszót – akár akarja akár nem – hallania kell. Mert ez a szó már a Legfőbb Úrtól jön, s a végső kiállítást eredményezi. („Mert az Úr ítélkezik elevenek és holtak felett!”) Ugyanis a Jóistennél rend van. A pályán is, pályán kívül is. A szabályt itt be kell tartani. Ha valaki ezt a szabályt átlépi, az Úr kiállítja az életből is.

S ha már a Jóistenről volt szó – és a foci kapcsán – akkor nagyon ide kívánkozik az a rendkívüli „szabálytalanság” is, amit főcsatárunk elkövetett, a Brazíliában rendezett vébé döntője alkalmából.

Hívatlanul – neki mindent szabad alapon – a díszpáholyban, ott ahol a felettük lévő sorban Merkel Asszony és Putyin elvtárs ült – alattuk Orbán elvtárs foglalt helyet, mellette (szemüvegben) a fia, a Gazsi gyerök. Mint nem közszereplő, tehát magánember. (Másik oldalán egy afrikai diktátor.)

Ám a kis ravaszkodásból baj származott. Gáspár – a bírálatok nyomán – befejezettnek nyilvánította foci pályafutását, szegre akasztotta a felcsúti magas akadémiától kölcsönbe kapott cipőjét és elbujdosott Afrikába. (Jó hely. „Megírom”.) Elment Ugandába, felcsapott irgalmas nővérnek. Betegeket ápol, gyerekeket etet. Nem mintha, ez a foglalatossága itthon nem lenne ugyancsak égető feladat. Idesapjával egyetemben.
Ui.: Itt több az éhes gyerek, mint gondolnák.

A Gazsi tehát a gyerekeket oktatja focira. Jaj. Ez a gyerök nem tudja, hogy a világ tele van élvonalbeli focistákkal és nem magyar edzők tanították őket. Na, mindegy, ő rendületlenül tanít és ápol („mely mindent eltakar”). S még van egy foglalatossága. Jogot is tanít. Hát az apja is azt végezte Oxfordban három hónapig, ugye. Volt hát kitől tanulni, jogot is focit is. Focit, melynek kapcsát minden bizonnyal Afrikát teleépíti stadionokkal. Lásd apuka műveit, Felcsút, Debrecen, Fradi, stb.

Négyessy,

2014. augusztus 31.

Sokféle táncot járt már a Fidesz és főnöke politikai „lejtése” közben (pl. pávatánc), de ezt a címben lévőt még nem. Ám, most már ez következik. Az „új” tánc megértéséhez egy régit illik megismerni, háttér magyarázatként is.

Faludy Gyuri bácsi 1995. október 25-én volt utoljára Debrecenben. 85. születésnapját  ünnepeli hívta meg a város művész társadalma. Kiállítást is rendeztünk számára, amelyen átadtunk neki egy róla készült festményt és egy könyvét, amely a Haláltánc balladáját tartalmazta, s amelyet Molnár Sándor illusztrált versszakonként. (A Haláltánc Villon-Faludy néven „futott”, eddig, de kiderült, hogy nem fordításról, hanem kizárólag Gyuri bácsi költeményéről van szó.)

Miért emlékezem éppen most erre a balladára? Mert az irodalom nem (csak) fantázia dolga, valóságalapja van. Így a Faludy balladának is, amely igazolja, hogy a Fidesz halál-tánca elkezdődött. Ennek „igazolására” bemutatok három részletet a műből. Nem a megírás sorrendjében. Az ötödik, a nyolcadik és az első strófát. S mivel az eredeti rajz és szöveg kicsit halvány, idézem nyomtatott betűkkel is és azokat az illusztrációkat is, melyet Nágel Kornél készített. S mindhárom strófához hozzáfűzöm indokaimat is, a Fidesszel kapcsolatban.

Éjfél borult a háztetőkre,
s kuvikhang szólt a berken át,
midőn a Bankár útnak indult,
elásni véres aranyát.
Az útkereszten vasdoronggal
hét ördög várta s a Halál;
s mikor kardot rántott, a csontváz
fülébe súgta: "Mondd, szamár,
szamár, mit véded még a pénzed?
Meghalsz s a kincset elviszem,
s a kincs helyett eláslak téged,
akit nem ás ki senki sem."
- Kufárok voltunk mindahányan,
s az évek szálltak, mint a percek, véred kiontott
harmatával irgalmazz nékünk, Jézus Herceg!

Bankárok, kufárok voltunk mindahányan? Igen. A Fidesz zsebre vágta országunk pénzét, s az EU pénzét is. De egyszer majd a halál elébük áll és elveszi tőlük, s elássa őket mindenestül.

Pestis-csengőkkel jött a dögvész,
s a reimsi szentegyház előtt
húsvét vasárnapján derékon
kapta a hájas Püspököt:
"Néked szereztem ezt a nótát,
gyerünk, nagyúr! Csengőm csörög -
légy pápa, vagy próféta, rózsás
hajnalködökbe öltözött,
légy szent püspök, vagy rút eretnek,
ki ég a máglya kormain,
misézhetsz lenn - én fenn nevetlek
a dómok csonka tornyain!"
- Álszentek voltunk mindahányan,
s az évek szálltak, mint a percek,
véred kiontott harmatával
irgalmazz nékünk, Jézus Herceg!

Álszentek voltak Orbán Viktorék? Ó, igen. Emlékezzetek csak „Térdre csuhások!” S midőn hatalomra kerültek: Keblemre csuhások! Drága papjaim! Általatok veszem meg a lelkeket. Ámen. De irgalom nem lesz a végső számadáskor!

Ott ült a császár, Dús hajában
hét csillag volt a diadém.
Rabszolganépek térden állva
imádták, barna köldökén
a Göncöl forgott, válla balján
lámpásnak állt a holdkorong:
de a bohóc  sírt trónja alján:
„Mit sírsz” – rivallt reá – „bolond,
nincs szív, mit kardom át ne járna,
enyém a föld!”… S hogy este lett, egy
egy csontváz tántorgott eléje,
s elfújta, mint a porszemet.
– Kényúrként éltünk mindahányan,
s az évek szálltak, mint a percek,
véred kiontott harmatával
irgalmazz nékünk Jézus Herceg!

A Császár? A Fővezér? Az ámokfutó Orbán Harcos? Igen, ott ült, ott ül a trónján, bohócokkal körülvéve. S imádják a csókosai, a bankárok, a papok, a minden jóban élvezkedők. De egyszer elébe is oda tántorog a csontváz és elfújja, mint a porszemet.

Így lesz Faludy György Haláltánc-balladája a Fidesz balladája. S Jézus Herceg nem ad irgalmat.

Hajdú,

2014. szeptember 7.

Valaha Márai Sándor „nyugtatott meg”, hogy megszűnt egy létforma, a polgári létforma. Nálunk? Ő inkább egyáltalánt mondott. Én meg azt tudakolnám, hogy nálunk, itt és most megszűnt-e a polgári életforma?

A vak is látja. Nem csak a polgári életforma, de egyáltalán a polgári, mint olyan. Gazdaságban, gondolkodásban, stb. Mi az oka? „Csupán az, hogy az olyan ember, aki gondolkodva él az itt nem kell, mert aki gondolkodik, az előre néz, elsősorban a gazdaságban. De ehhez kultúra kell. Polgári töltetű. Aki nemcsak magáért, de a társakért – s nota bene – a hazájáért is tenni akar. Ez, amióta a polgár szó és réteg a társadalomban megjelent, így „működött”. Most viszont, klasszikus értelemben vett polgár nem létezik. (Vagy csak itt-ott néhány.) Alattvalók vannak, akik élnek, ahogy tudnak. Az állam  - a Fidesz vezette kócleráj – nem ad, hanem elvesz.. Elveszi lassan már azt is, ami nincs. Egy szűk rétegnek viszont tele a zsebe. Főleg a lenyúlt EU pénzekből, meg amit még különböző lehetőségek útján (mutyik!) „hozzáadott” a Főnök és illiberálisan gondolkodó-kapkodó kormánya. (Egyébként pedig minden hír így kezdődik: „ a… beruházást EU forrásokból valósítjuk meg…” Akkor miről  is hablatyolunk?)

De most több forrás arról beszél, hogy a Főnök ki akar lépni az EU-ból, mert az már egy elavult liberális gazdaság, lerobbant társadalmi trupp. De a pénzt (pl. ebben a  pü. ciklusban hétszáz millió euro) továbbra is elvárja ettől az trupptól, no meg, hogy jobban tiszteljék a magyarokat, mert ez egy kiválasztott nép! Az elvárással kapcsolatban még az a legszebb, hogy Európa, „a  vele  szemben  folytatott szabadságharcunk  főfinanszírozója” (A.A.)

S akkor most ez a kiválasztott nép és még kiválasztottabb Vezére, miből pótolná a kieső eurókat? Egy út, egy irány van: Kelet. Ott van pénz. (Van, csak nem a mi számunkára.) U. i.: azok a keletiek bölcs emberek, ezer évek kereskedelmi bölcsessége munkál bennük és semmiért nem adnak valamit. Nekünk pedig semmink sincs, amivel igazán kereskedhetnénk velük. Se iparunk, se jelentős mezőgazdasági termékünk, s még csak eladható szellemi termékünk sincs. Ha csak! Ha csak ez utóbbi „termeléséhez” fel nem kérjük a Ház elnökét, akinek aranyköpései arany dukátot érnek. Pl. az ilyenek: Kuss! Vagy: Bunkók!

(Kicsit nehéz ilyen bővített mondatokat kínaira vagy japánra fordítani) Egy zseniális húzásunk viszontlehet. Kiküldeni a Felcsúti Akadémia focistáit egy válogatott meccsre Pekingbe.  Bár lehet, hogy ott megkérdezik, milyen játékot játszanak? Mert ők –több ezer évvel az angolok előtt a császárok szórakoztatására feltalálták a focit, de ez nem hasonlít  arra.)

Egy bizonyos, Keletre érdemes tekinteni, mert ott kél fel a Nap (Banzáj!) S ahogy elnézem, erre fele, nálunk nyugszik le. De pénzt nem hoz. A Nap „csak” neveli pl. a mezőgazdasági növényzetet, de nem termel. Már pedig nekünk ez kellene. Késztermék. Igen. Fel kell kelnünk a Nappal és dolgozni kell. Ha még maradt valami népünk erejéből.

Dolgozni. „Ennyi az egész és holdas lett a nyári éj” – búgja a füledbe a hajdani dizőz dalucija. Ma pedig csak egy dísz őz billegeti magát az erdő tisztásán. S ha lelövi egy fővadász, kap érte – na, kap érte keleti pénzt. Jól jön a havi két milla fizetéséhez.

(Két név közül választhatsz kedves olvasó.)

Még mindig Kelet. Mao elnök mondta anno, hogy a „Keleti szél legyőzi a nyugati szelet”. Le is győzte formán.  Igaz nem az ő módszerével (katonai), hanem Teng Hsziao-ping  bölcs tanácsa szerint, aki ezt mondta: „Mindegy, hogy a macska fekete vagy fehér, ha megfogja az  egeret”. Orbán elvtárs, ha Ön tanulni kíván kelettől, akkor valami ilyesmit kellene, ami ugye igazán nem nevezhető illiberális gondolkodásnak. Éppen ezért  sikeres volt! Ilyen szelet ma is fújhatna ez a kelti szél – szeretné Ön  Közénk szórva egy kis jüant, jent, vagy eurót. Lehet forint is. „Elfogadjuk”. Mást nem igen tehetünk. Igen, mert az emberi hülyeségre nem lehet gazdaságot építeni. Már pedig…(Lásd Kövér és a Fidesz eminenseinek filozófiai  fennköltségét.)

Ha pedig így maradunk, a népre csak az örök bánat borul. Amit igazán fennkölt módon írt meg egy kínai költő, Po Csü-ji. Ódájának záró mondatai:

"Egyszer, rég beszélgettünk s mindketten esküt tettünk,
heted-hó, heted napján, Öröklét Csarnokában,
éjfélkor, tanú nélkül, mindketten így esküdtünk
a földnek: úgy leszünk, mint összeforrt erű ágak
a mennynek: mint közös röpte két fél-szárnyú madárnak.
Öreg a menny is, föld is, elkorhad az idő is,
de nem ér soha véget a hosszú-hosszú bánat."

Négyessy

2014. szeptember 14.

A világ teremtése óta sok furcsaság megesett. De olyan, amit Nero római császár tett, igen ritkán. Hogy valaki gyönyörködésből felgyújtson egy teljes várost, ez talán még a fantáziát is meghaladja. Már pedig Nero császár (i.e 54-68) felgyújtatta Rómát és kéjesen gyönyörködött a lángokban.

Miközben saját vers szerzeményét lanttal kísérve elszórakoztatta hölgyekből álló környezetét, finom borocskát (is) nyalogatva.

E „gyönyörűséges” ember palotájának romjai Rómában: megmaradtak, ma is látható:

Néhány adat a császárról:

Nero Claudius Caesar Augustus Germanicus (született: Lucius Domitius Ahenobarbus; 50–54-ig: Nero Claudius Drusus Germanicus; Antium,37. december 15. – 68. június 9.) a Iulius–Claudius-dinasztia utolsó római császára (uralkodott 54. október 13 ától haláláig), Claudius mostohafia,Caligula unokaöccse, Cnaeus Domitius Ahenobarbus és az ifjabb Agrippina gyermeke volt. Suetonius és Tacitus leírásaiban ránk maradt zsarnoki tettei és hírhedt művészi ambíciói révén Nero a legismertebb ókori uralkodók egyike.

Ennyi bevezető után illik eredeti mondókámra térni. Ui. nekünk is van egy császárunk. Ő, akinek még nincs babéros arany koszorú a fején (majd lesz).

Igaz, a babért ki kell érdemelni. De ehhez legalább olyan tett kell, mint amit Nero cselekedett. Mit nekem Hecuba! Fel kell gyújtani Budapestet! Ezt a „bűnös várost” (á la vitéz nagybányai Horthy Miklós, úgyis mint a példakép). Egyszer már próbálkozott a felgyújtással. 2006 ősze a neves dátum, amikor is csőcselék béközép martalócai felnyújtották televíziónk épületét. Íme, a kordokumentum:

Szóval és tettel már van „biztató” előzmény, úgy hogy bármikor rendelkezésére áll a „gárda” (Magyar Gárda, 64 vármegyések stb.).

Csupán elhatározás kérdése és máris ég a főváros. S a császár cinikus vigyorral nézi majd a lángokat, miközben megsüti pecsenyéjét, majd jóféle tokaji borral leöblíti (a szárhegyi saját termésűből.) S a királyi palotából nézi a tüzet, a lángokat, melyben elhamvad Budapest.

S elmereng a múlton. Amikor nagyapjával  tengerihántás idején  este szalonnát sütöttek vacsorára. Jó hagymás kenyérre csorgatták a zsírt s csak úgy ették kézből, miközben újra és újra csöpögettek rá. Hogy ne hűljön ki nagyon.

Szép idők voltak. Egyszer is, amikor egy aratógép kéményéből kipattanó szikra lángba borította a mellette már megrakott kazlakat. Nem volt ott semmi oltó alkalmatosság. Egy rossz dézsában poshadt csekélyke víz, más semmi.. Porig égett a kazal. De az is szép volt. Meg egyszer az alvégen kigyulladt egy nádfedeles ház. Hiába hordták rá vedrekben a vizet, leégett az is, csak az üszkös gerendák maradtak meg, no meg a házfalak. Gyerekek voltak, éjjel kint aludtak a szabad ég alatt. S milyen szép volt a hasadó hajnal. Meg az a füstcsík,, ahogy kanyargott felfelé a még itt-ott mindig kojtoló romok alól.

Szép volt. S milyen szép lehet akkor nem egy ház, de egy teljes város, főváros felgyújtása! Égése, lobogása. Ahogy viszi a keleti szél a szikrákat, a füstöt, át a Duna fölött, a  hegyek fölött s belekap az erdőkbe is. A fa szépen ég, pattog, roppan, zuttyan, ahogy az öregebbek össze omlanak. S mire megérkezik Hende hada az egyetlen oltógéppel, már volt erdő, nincs erdő. Ott van ugyan a Duna, van benne víz  is, de nincs aki hordja. A Duna csak titkokat hordoz. Ady faggatta: „ a Duna-táj csak bús villámhárító, fél emberek, fél nemzetecskék számára készült szégyenkaloda, ahol a szárnyakat lenyesték, s ahol halottasak az esték…” Csak ezt tudja. S ez már nem szép. Fel kell hát gyújtani körülötte a várost, hogy ne hallgatózzon az a polgár. Maradjon csendben, nézzék a vezérrel együtt a tüzet. Ne hallgatózzon a demokrácia kihűlő parazsa fölött. A fővárost  nézzék, amelynek felgyújtásáért  már kiérdemelte az arany babérkoszorút. Nero hagyatékát. Amelyet egyenesen Rómából hoznak  el neki a goj-motorosok.

Szép koszorú. Visszaverődik rajta a fény. Budapest lángjának fénye.

S mikor elhamvad a város, a Császár megindul. Ellovagol a mongol pusztaságba, oda, ahol Batu kán szobra köré egy várost épít fel, jurtákból. Hogy legyen mit felgyújtani!

Négyessy,

2014 . szeptember 21.

A 2014/15-ös tanévet Debrecenben a patinás Nagytemplomban nyitották meg a „nagyok”. Egybe terelt nyája felsőfokú vezetőinek itt mondta el Orbán Viktor „vallomását”, igényeit, mit ne mondjak: elvárásait, nota bene: intelmeit. Miért Debrecenben? Azért, mert 100 éve, 1914. október 1-én itt nyitották meg a Debreceni Magyar Királyi Egyetemet.

A jubileum alkalmával tehát a Főkioktató és Elmecsiszolási Nemzetharcos így szónokolt vala: (részletek.) Zárójelben piros betűkkel közlöm hozzáfűzött szerény véleményemet.

Az egyetemek felelősséggel tartoznak a családoknak és az egész nemzetnek, a kormány pedig osztozik ebben a felelősségben (meg a nemzeti vagyonban, saját zsebre) – mondta Orbán Viktor miniszterelnök vasárnap a százéves Debreceni Egyetem jubileumi tanévnyitóján, a Debreceni Református Nagytemplomban.

Megható és felemelő érzés, hogy száz évvel a magyar királyi tudományegyetem első tanévnyitója után ebben a csodálatos templomban szólhatok Önökhöz.  Cseh Tamást idézve tette fel a kérdést: hogyan lehet túlélni, megmaradni, kultúrát, nyelvet átmenteni, társat találni, gyerekeket felnevelni, derűs, kerek életet élni, közben nem tolva félre a haza ügyeit? (Nektek könnyedén, ha a zsebetek  tele van euróval.)

Ne engedjenek a cinizmusnak! (Mondja Ő, a főcinikus.) A kormányfő szerint Debrecenben tudják a választ, ahol együtt, egymásba fonódva áll templom és tudomány. Debrecen, ha kell a szabadság őrvárosa, európai egyetemi város, fejlődő, irigyelt település, ahol jó élni – méltatta a várost a miniszterelnök. (Gyere ide, majd megtudod, de a fizetésed annyi legyen, mint itt a legtöbb embernek. Ami igencsak gyengécske.)

Felidézte, hogy a Debreceni Egyetem az első világháború árnyékában tette meg első lépéseit. Közben nem sodorták el a történelem viharai. Története egybeszövődött a magyar protestantizmussal, 1914-ben ugyanis nem pusztán egy új intézmény története indult el, hanem egy 400 éves hagyomány folytatódott. A magyar tudomány alapjait többek között azok a diákok rakták le, akik külföldi egyetemekre mentek, hogy a megszerzett tudást itthon kamatoztassák. (Most bezzeg inkább elmennek naponta és külföldön keresnek megélhetést!) Az ő tudásuknak is köszönhető, hogy olyan intézmények épülhettek fel, mint a Debreceni Egyetem.  (és a focistadion) Orbán felhívta a figyelmet arra, Magyarországon abból lehet megélni, amit az izmainkkal, a tudásunkkal, a műveltségünkkel (műveltség és Orbán...) tudunk előállítani. „A kiművelt emberfő Magyarország legfontosabb aranytartaléka” – hangoztatta. (Szegény Széchenyi!) A magyar egyetemeknek meg kell sokszorozniuk a családoktól kapott talentumok értékét, használható tudást kell adniuk, vagyis felelősséggel tartoznak a családoknak, az egész nemzetnek. (Amelynek jó részét a megélhetési küszöb alá nyomtak.)

Nem szabad engedni a cinizmusnak (amely Orbán egyik nagy „erénye”).

A kormányfő a diákokhoz szólva arról beszélt: a sikeres életpályához bölcsességre is szükség van, (ami Orbánnál hiányzik) a bölcsesség alapja Isten és önmagunk helyes ismerete. (”Térdre csuhások”!?) Értékelése szerint „a liberális relativizmus és a szocialista egyenlősdi rostáján” kihullottak az életből (és belehulltak a feneketlen zsebeitekbe, pénz formájában) az olyan szavak, mint elhivatottság, kötelesség, dicsőség, helytállás, becsület, nagyság, haza, odaadás, rang, rend, szilárdság. „Ezek (...) ma már nem részei a köznyelvnek, pedig nélkülük aligha állhatnánk ma itt. Nélkülük aligha lehettünk volna túlélői az elmúlt száz évnek” – hangsúlyozta.

A zavaros idők (ők zavarták össze, de nagyon!) előhívják az aggodalmat, (a mienket is) mi lesz száz év múlva – figyelmeztetett. Ám ma nem is azon kell gondolkodni – folytatta a miniszterelnök –, hogy mi lesz száz év múlva, hiszen az sem látható biztosan, mi lesz a következő hónapokban (különösen a családok mindennapi kenyerét illetően, már holnap). Az ukrán válságra utalva felhívta a figyelmet arra, hogy egy éve még elképzelhetetlennek tűnt, hogy egy szomszédos országot az összeomlás fenyegessen. Utalt az Iszlám Állam brutális cselekményeire is, valamint arra, hogy korábban azt sem gondolták volna, hogy Európa mély gazdasági válság hálójában találja magát. (Ahonnan dől a lé, az euró, amit köszönés nélkül zsebre gyűr a csókosokkal együtt.)

„Az ilyen bizonytalan időszakok a cinizmus melegágyai, különösen a kommunizmustól sújtott népeknél, hiszen olyanokat hallani, hogy „csak az dolgozik, aki balek”, „a becsület és a tisztesség smafu”, „a gyerek kolonc”, „a nemzet meg csak egy vicc”. (Ám ezeket mind ők vallják!)

„Miért ne állíthatnánk, hogy a rendes ember munkából él, hogy a magyar föld legyen a magyaroké, (...) hogy első a család, és hogy a haza a miénk?” – tette fel a kérdést. (Az, minden a tiétek, az összes mutyi ajándékozás, de a családokat is szétvertétek, a magyarságunkat kisajátítottátok.)

A miniszterelnök szerint Magyarország ma komoly lehetőségek előtt áll, „Önökön is múlik, hogy mi lesz itt száz év múlva”. A kormányfő szerint teret kell nyitni a bizalomnak, amely komoly csata, (ő állandóan hadakozik, mindennel és mindenkivel, aki nem ért vele egyet) de közben frissnek, szellemesnek kell maradni. (Csak ezt a frisset és a szellemet ne mondta volna. Ezek ui. nála hiánycikk.) „A jövő nyitott, nyitottabb, mint bármikor.” (Az, de egy irányba, Keletre!) Az ország helyzetéről szólva Orbán Viktor azt mondta: „mi, magyarok ma nem követünk egyetlen ideológiát sem, elutasítjuk az utópia minden formáját, hiszünk a szabadságban”. (Igen, ez utóbbi nagyon kellene. Az igazi. A demokratikus köztársaság.) Szerinte itt az esély, hogy „Európa legmodernebb konzervatívjai legyünk”. (Erőteljes képzavar. Amúgy Orbán módra. De hiányoltam a gyenge foci „modernizálását”.)

A miniszterelnök beszéde végén úgy fogalmazott: a mai „nemzeti kormányzás” nem azt jelenti, hogy a rendszerváltó nemzedék felért a csúcsra, sokkal inkább azt, hogy „új időszámítás kezdődött”, (igen, úgy hívják, hogy feudalizmus) „minden újradefiniálható, új alapokon új közösség és más jövő építhető”. (Igen, még visszább: ősközösség.) „Ahol most vagyunk, nem valaminek a végét, a betetőzését jelenti, hanem valaminek a kezdetét. (Ismétlem: fe-u-da-lizmus.) Mi, a rendszerváltó nemzedék megtisztítottuk a terepet a bozóttól, de a tisztást otthonossá tenni már az önök dolga” – zárta szavait az egyetemi diákság előtt Orbán Viktor.

(Megtisztítjuk. Tőletek!)

A csaknem 1700 egyetemista eskütétele után Kósa Lajos polgármester mondott beszédet, amelyben kifejtette, hogy a város polgárai két elképesztő (?) döntést hoztak. Az egyiket 1536-ban, amikor megalapították a Református Kollégiumot, a másikat pedig 1912-ben, amikor kiharcolták, hogy egyetemet nyithassanak Debrecenben. Ezért Debrecen a világ közepe (mert itt ő lakik, Lali király), azoknak biztosan, akik itt tanulnak. - mondta Kósa Lajos, majd hozzátette: „Ha gyarapodni és előre menni akarunk, akkor elsőnek, a legjobbnak kell lennünk. Mindezt imádkozva és dolgozva kell elérnünk. Ha a szívünkben ez eldől, akkor azok is lehetünk"! (Nem lehetne a kettő együtt, Lala?)

Szózatának lényege ennyi volt. Ez is minek.

Az ünnepség kapcsán azért néhány dolgot hiányoltam. Pl. azt, hogy nem énekelték el – amit anno – a „Győzelemről győzelemre szállva…” Vagy nem küldtek táviratot Ferenc József császárnak, sem gróf Tisza Istvánnak (legalább itt tettek volna egy koszorút az egyetem falánál lévő szobrára).

A közös ünnepséggel kapcsolatosan viszont küldött egy levelet a vagy.hu-nak N. Lászlóné nyugalmazott középiskolai tanár. Ezt írja: Néztem vasárnap a Duna Televízióban az élő közvetítést a Nagytemplomból, és közben több dolog is szöget ütött a fejemben. Sajnos akkor nem írtam fel mindet, de háromra emlékszem.

1. Hogyan lehetett az első éves egyetemisták kötelező fogadalmának a végén az, hogy „Isten engem úgy segéljen”? Azt megértem, hogy a leendő teológusok esetében ez egyértelmű lehet, de a Debreceni Egyetem tudomásom szerint világi és állami oktatási intézmény. Nincs már szekularizáció Magyarországon? Erről is az országgyűlési választáson szavaztunk volna?

2. A két egyetem összevont ünnepi tanévnyitóján szónokolt Kósa Lajos debreceni polgármester is, aki a beszédében több alkalommal arra biztatta a diákokat és a professzoraikat, hogy legyenek mindenben a legjobbak, törekedjenek a kiválóságra. Az köztudott Debrecenben, de szerintem az egész országban, hogy Kósa Lajos legmagasabb iskolai végzettsége gimnáziumi érettségi. Diploma nélkül okítani a jelenlévőket egy egyetemi ünnepségen? Miféle dolog ez? Merész ember ez a Kósa Lajos, ha nem tart attól, hogy egyszer jól kiröhögik vagy kifütyülik az egyetemisták.

3. Orbán Viktor jó sokat beszélt, rendesen dicsérte saját magát meg a kormányát is. Egy mondata nagyon megragadt bennem: itt az esély, hogy Európa legmodernebb konzervatívjai legyünk. Kérem, magyarázzák már el nekem, hogy ez mit jelent. A szavakat mind értem külön-külön, csak az nem világos számomra, hogy Orbán mit akart mondani. (Ő sem tudja, de mondja. Kitalálta. Leleményes ember.)

+

Megnyitották tehát a 2014/15-ös tanévet a Nagytemplomban. De mikor detronizálják – ugyan itt – Orbán Viktort?

A Habsburg-Lothringeni házat detronizáló Kossuth szobra a Nagytemplom előtt.

(A trónfosztás dátuma 1848. április 14.)

Hajdú,

2014. szeptember 28.

Közismert a „Jobbik” szlogenje – ott ékeskedik a fenti kép közepén is – a „Megmondjuk, megoldjuk.” Mondogatni mondogatják, de a megoldás nagyrészt elmarad. Vagy settenkedve, vagy éppen kierőszakolva (gárdák) befírolják az áldozatokat. Lásd pl. a cigányokat, akiket (különböző módszerekkel) rávettek, hogy rájuk szavazzanak. (Miközben szívből utálják őket.)

A Parlamentbe is így furakodtak be. (A mozgalmukat létre segítő Fidesz hátán, meg a gárdistáik erős vállán.) Ott is mondják, mondják a magukét, de megoldás sehol. Szó, szó, szó… Egy két botránytól eltekintve. pl. kémügy, vagy EU zászlóégetés. (Nagy tettek!) Pedig lehetett volna jótett is. Itt volt most ez az árvíz is.  A Főharcos most nem rohant a gátra. Itt lett volna a helyzet a „megoldásra.” Kimenni a Jobbiknak. De nem mentek. Pedig a gárdisták erős fiúk, ugye, mennyivel több homokzsákot töltöttek volna meg! De a lakosság tette a dolgát. Ők tették, s nem dumáltak. Megoldották.

[Csak zárójelben jegyzem meg, hogy ha a gárdisták kimentek volna, a folyók félelmükben úgy megijedtek volna, hogy már csak a látványtól is visszafele kezdtek volna folyni. De gárdisták sehol, így a folyók csak jöttek, jöttek, hömpölyögtek, zabolátlanul zúztak, törtek, elöntve mindent ami útjukba került. Kár, hogy a Jobbik nem került az útjukba, mert ilyen tehetetlen magatartás mellett elsodorták volna őket is. S az ár lassan magától visszatért. (Elállt az eső.) A Jobbik pedig egy nagyot sóhajtott, hogy ezt is megúsztuk. Pedig nem tettünk semmit.  Ennyit a Jobbik megoldó képességéről.]

„Sohse lesz másként, így rendeltetett,

Mormolta a vén Duna habja,

S boldogtalan kis országok kötött

Kinyújtózott a vén mihaszna,

S elrohant tőlem kacagva” – írja Ady.

S azt is írja, hogy a ködevőkkel, habzó-szájúakkal, korcsosokkal, cifrálkodókkal, magyarkodókkal nem oldunk meg semmit.

Nagylelkű magyarok kellenek, tiszta szívűek, s nem ilyen sötétagyú gárdisták. Akiknek a fejében az agyuk helyett szilvás gombóc van, a hasukban meg fél liter pálinka. Szilvórium. S akik ezt bűzhödt szájukon át rárondítják a békés lakosságra.  Ez a megoldás, Jobbik elvtársak? Hát akkor, jobb, ha veszitek a nyilaskeresztes karszalagot és a lovagoló Nagyvezír mellett bandukolva, Vona elvtárssal együtt vonulva, elindultok a mongol pusztaságok felé. Oda, ahol megoldódik a gondotok s megvalósítjátok azt a hazát, amiről „megmondtátok”…

Ott lehet majd alaki gyakorlatokat tartani, vágtázni, meg minden. S este a tábortüzek mellett énekelni, hogy:

„Sej, haj, de szép ez a legelő,/ megmondtuk már ezer évvel ezelőtt, / innen jöttünk, ide térünk, / Vona Gábor a vezérünk, /Éljen a haza!”

Miközben kumiszt piáltok. Mindhalálig. Ámen.

Négyessy,

2014. október 5.

A lúzer szó modern korunk szóhasználata. Lúzer = vesztes ember, tehetetlen személy, szánalmas fickó, szerencsétlen flótás, jövő nélküli ember.

A lúzerek népe szerethetetlen hazánkban „található”. Egy intézkedéseit felfogni képtelen személyiség, egy magát vezetőnek becéző emberféle, egy hívatásos népnyúzó, egy lúzer diktátor úrhatnámsága termelte ki ezt a lúzer népességet. A haza egy jelentős rétegét.

Nem lévén szakember – ezért csak a tapasztalatra építve – mutatom be „utamba esett” szenvedőit. Hajléktalan, padon alvó, koldus, kukázó nincstelen.

Számlálóbiztosokat kellene kijelölni ahhoz, hogy ezeket a SZERENCSÉTLENEKET  SZÁMSZERŰSÍTSÉK IS. De – gondolom – tízezrekben kellene számolniuk.

Csak lakótelepünkön látok legalább húszat. Lakásunk körül is itt vannak: Egy a bejárat mellett, egy a szemközti fal mellett, egy az orvosi rendelő előtti padon, a kijárat mellett újabb, s szemben a fűre tett pakondeklin még egy. Élelmiszer „beszerzésük” főforrása a kuka, s itt ott jó emberek forintjai vagy természetben egy egy darab kenyér vagy egyéb.

A lúzerek lebecsülése hivatalos állami szinten így hangzik: „Akinek nincs semmije, az annyit is ér.” (Lázár János aranyköpése.) Fúj! Ebben annyi a bacilus, mint az ebolában és a hepatitiszben együtt. S pusztít!

Vannak persze emberek, akik a lúzerségből is hasznot húznak. Filmeket készítenek (természetesen vígjátékot), rádiójátékot stb.

(Jobboldalon jelenet a filmből)

S most  a címhez:

Miért mondom, hogy a lúzerek népe Orbán népe? Mert Orbán vesztes ember („Úrhatnám polgár” – Moliere – aki elbukik). De mondja más is, Ady:

Vége van. A függöny legördült,

Komisz darab volt, megbukott.

Rám tán halálos volt a játék,

Magának érte taps jutott.

Így osztják a babért a földön,

Hol a szív sorsa siralom...

Hány ílyen darab játszódott már le

Ezen a monstre- színpadon

(Ady: Finita)

Igen. Sok ilyen „darabot” játszottak már, s most diktátorok voltak a szerzők, és a rendezők is. Így hát törvényszerűen elbukott. A magyar átok („Hogy törnéd ki a bokádat!”) megfogant pl. az Észak Korea-i túlsúlyos, azaz kövér diktátoron is. Lesántult, mindkét bokája eltörött. (Vigasztaló lánykák gyűrűje támogatja szegényt.)

Továbbá: miért mondom, hogy O.V. egy lehetetlen személy? Mert már kifulladt, már csak egy öregedő, kövérkés, okoskodó, skrizofén, misztikába hajló emberféleség.

Miért mondom, hogy Orbán egy „szánalmas fickó”?

Mert az, egy egész világot akar meghódítani. Nyugatot is, Keletet is. Egyszerre.

A keleti hódítás módja:

Miért mondom, hogy Orbán szerencsétlen jövőjű ember?

Mert elpártolt már tőle a szerencse is, elpártolt tőle a nép java, - még akkor is így van ez, ha most újra  választást nyert. - S mert halandók vagyunk, elpártol tőle rövidesen maga az élete is. FINITA! Vége a komédiának.

Hajdú,

2014. október 11.

Mottó: „Alkalom szüli az alkalmatlanokat” (B.S.)

Vannak országok, ahol a politikai berendezkedést, az egyes rezsimeket színekkel is megjelölik. Nálunk pl. volt fehér terror, (1919), vörös uralom (1919, 1949-89), és most van narancsuralom. Miért narancs? Eredetileg citrom volt, ám a nép savanyúnak tartotta, de a Tábornok megkóstolta és édesnek ítélte. A Fidesz tagság pedig rábólintott (mint mindenre, amire a Tábornok azt mondja…).

A Fidesz emblémája is narancsszínű és alakú, mert ez a szín együtt fejezi ki az erőszakot és a simulékonyságot (ui. piros az alapszín, amely erőszakot hordoz, s egy kis sárgát elegyítenek hozzá, hogy imitálja a simulékonyságot). Vitathatatlan, hogy mindkét „erényt” felfedezhetjük a Fidesz politizálásában. Ám lassan a szelídség eltűnik, s marad a pucér erőszak.

S mert a narancsuralomról kívántunk „értekezni”, bemutatok csupán egyetlen narancsbárót, aki reprezentálja az egész vircsaftot.  Szijjártó Péterről van szó, akit megbántani természetesen nincs szándékomban, csupán – „érdekes módon” - ő jutott az eszembe. Az apropó, hogy 36 évesen most nevezte ki őt a Főnarancsnok külügyminiszterré. Ilyen gyors karriert? Hogyan? A szokásos: jókor volt jó helyen.

A papagájokat különben is nagyon szeretik (az öregasszonyok) meg a kövérkés skrizofén öregemberek. S ez a szín(t)tartó papagáj tárgyal a világ vezetőivel, akiket igyekezett is megnyugtatni, hogy új politizálás lesz, s ehhez tartsák magukat. Azok meg úgy megijedtek, hogy bebújtak a legközelebbi egérlyukba. Különösen Obama meg Clinton úr vigyázzon, mert jön a narancsuralom felkent képviselője és akkor nagy baj lészen! Átvesszük az irányítást a világ fölött. De át ám!! S utazgatott tovább. Útközben verseket mondogatott magában. Hogy ne unatkozzék. Mert olyan unalmasak ezek a világvezetők. Az egyik vers Vörösmarty: Petike. Egy részletét különösen szereti. Ezt:

"Kell-e könyv, a szomszéd könyve,
Biblia?"
"Mit nekem könyv, a beszéd mind
Szó fia.
Egy barátom van nekem csak,
A halál;
Az, tudom, hogy innen-onnan
Lekaszál."
"Az egekre! Peti fiam,
Meg ne halj:
Annyi benned a sóhajtás,
Mint a raj.
Átidézzem tán Juliskát?
Láthatnád?"
Szól mogorván Péter úrfi:
"Hol van hát?"

Ezt a másikat pedig én mondogatom magamban, csak úgy

Mikor a hernyóból lepke lett,
kérkedve repkedett,
hogy fényben keringve mind tovább
csillogtassa hímporát.
A derék kutyának
képére mégis kiült az utálat.

- Villogj csak fent, te szép féreg;
nem lesz nagyobb az értéked!
Hernyó maradsz, bár fent keringsz.
Nem a szárny szab itt mértéket,
hanem a gerinc."

Miután villámlátogatásait pár hétre felfüggesztette, hazajött „jelentéstételre" - és elégedettségében vett egy kis kócos villanegrát, potom 167 millióért – ha az ár igaz - hogy ott pihenje ki fáradalmait.

Előbb uszikált egy kicsit a medencében, amelynek alján odaírta valamelyik hibbant, hogy „Magyarország jobban teljesít".  Nosza, akkor bővítsük ki a fürdőszobákat is, három helyett legyen, mondjuk öt. Egy a feleségnek, kettő a gyerekeknek, egy meg neki. S az ötödik? Lehet, hogy az asszony már várandós? Magyarország jobban teljesít! Meg kell kérem felelni az elvárásoknak. Mert mit mondana a Főnarancs!? Nehogy egyszer is savanyúnak találja azt a narancsot!

Hajdú,

2014. október 19.

A Hortobágy beüzent Debrecenbe: 
"Civis-urak, már holnap délelőtt
Nagy baj lészen."

És ijedt táncot roptak

Debrecenben a tatár agyvelők. – írja Ady.

Mit üzent a Hortobágy?

Nagy-Hortobágy (ez volt a neve századokon át) egy 82.000 hektáros és füves (itt-ott szikes) pusztaság, Debrecen határában sokáig tulajdonában – amelyen állatokat legeltettek a cívis gazdák. Lovakat, teheneket, juhokat, disznókat. A pásztorok állataiknak megfelelően: csikósok, gulyások, juhászok, csürhések.

Akik maguk is módosabbak emberek voltak. (Hiszen, ha az állatok közül elpusztultak, azt ki kellett fizetniük.) A pásztorokat bojtárok segítették (inasok), no meg  a kutyák. Főleg a korcsok, mert ezek voltak a legjobban idomíthatók. A pásztor csak felemelte a botját, így, vagy úgy, különböző tartásban s a kutya már tette is a dolgát. Terelt, kiválasztotta az eladásra szánt jószágot stb.

S akkor most a mai helyzetről. Mit is üzent a mai Hortobágy?

Diktatórikus kormányzatunk – közismert – a különböző mutyik mellett, Hortobágyot sem kímélte. A 82.000 hektárból 3.000-et kiadott arra vagy érdemes, vagy nem embereknek. Haszonbérleti szerződés pályázati útján. Ismerjük már ezt a pályáztatási „technikát”. (Csókosok előnyben!) A Hortobágy felszisszent. S beüzent Debrecenbe, ahol most Kósa a földesúr. Övé – azt hiszi – a Hortobágy (is), mint főnöke, aki meg azt hiszi övé az egész narancs-uralom alatt nyögő ország, sőt, az egész világ! A Hortobágy beüzent, de a tatáragyvelők meg se moccantak! Tojnak a hortobágyiak fejére. Pedig a „Délibáb Délibábnak maradni nem akar már/ S ennyi az egész” Miért nem akar délibábnak maradni? Mert megunta a föld-mutyit, s azt is megunta, hogy a turisták bámulják a kirakat produkciókat, a csikósok ostor pattogtatását, a lovakon való ugrálásukat, fektetéseket, ménes futtatásokat stb. (Miközben lopják az urak a Hortobágy földjét.)

Mert az urak már csak ilyenek. Földlopkodók. Volt nekem egy idős pásztor emberem – aki 1903-tól 87 éves koráig állandóan kint élt a pusztán - „gróf” Czinege János, gulyás számadó. Aki elmondta: Amióta ő ideki él, folyton jöttek az urak. A csárdában ittak-mulattak, no meg földet adtak-vettek. Míg ők üzleteltek a naccságáik meg bámulták a produkciókat. Mert akkor is volt. (Különösen a bikákat bámulgatták! Érti-e?) (A baloldalt Czinege lovon.)

De térjünk vissza a mai urakhoz, és a turistákhoz. Akik nem tudnak egy nagyon fontosat. Azt, hogy „Basahalmától ős Péterfáig/ Ájer pezseg. Úgy hívják: Gondolat/ Fütyöl ez a kerek tatár fejekre: / Cívis urak, haboznak még sokat?/ Majd holnap tán nem lesz idő megtérni/ Korrigálni az ősi nagy hibát:/ Cívis urak, nagy baj lészen majd akkor/ Ha vörösen bejön a Délibáb” (Ady)

Mai cívis urak, Debrecenben és Felcsúton, ha azt gondolják, hogy vissza lehet hozni tartósan a népnyúzást – akkor nagyon tévednek. S „nem lesz idő megtérni s korrigálni az ősi nagy hibát!”  Ady tovább mondja: „ Nagy baj lészen, ha Dózsa György unokáinak kósza népe rettenetes nagy dühvel  özönöl” rátok. és csörömpöléssel lecsukják  a kaput! Merre fut akkor hitvány hadatok? A földrablóknak Hortobágy pusztasága nem lesz búvóhelye. Talán a mongol sivatag. Onnan lehet majd kémlelni szép Magyarországot, benne a Hortobágyot. De ennek elérhetősége – nektek - csupán Délibáb!

Délibáb=derült, meleg időben (délben) légköri fényvisszaverődés, tükrözés, a láthatáron lebeg, homályosan, kettőződnek vagy megfordulnak a tárgyak. Egyáltalán a látvány.

Négyessy 2014. október 26.

Ui. Ezeket a sorokat ma, október 26-án írom. Emlékeztetve a „behajtás” idejére. Ettől a naptól – Dömötör névnapjától – kezdték meg az állatok hazaengedését, hazahajtását, a behajtást. A „kihajtás” pedig Szent György napjától – április 24-étől – veszi kezdetét. Mindkét esetben több hétig is eltart.

Miniszterelnökünk bel és külpolitikai helyzetét egy mesével szeretném szemléltetni. A mese ugyan gyermekeknek való olvasmány, de valójában itt „nem mese ez gyermek”!

A dán Hans Christian Andersen meséi között szerepel  „A császár új ruhája” című. Csupán kivonatát írom ide: A meséjében olyan szolgákról ír, akik féltek őszinték lenni a császárhoz. Nem merték szemtől-szembe megmondani neki, hogy a csaló szabó csúnyán becsapta, hiszen semmiféle új ruhát nem készített neki, csak a pénzétől szabadította meg. Inkább hallgattak, és hagyták, hogy a császár csupaszon vonuljon végig a városon.

Mígnem egy kisfiú kimondta azt, amit már addig is látott mindenki, csak mások miatt, félelmében hallgatott róla:

„A császár meztelen!" Így tehát egy gyanútlanul megszólaló kisgyermek gondoskodott róla, hogy az igazság napvilágra kerülve futótűzként terjedjen tovább…

Ebből az alapanyagból írt darabot Alfred Jarry Übü király címmel 1896-ban, amely jócskán megelőzte saját korát (Színházaink állandó műsora)

Egy gátlástalan, kisszerű és törtető alak kifigurázása nem lett volna újdonság a kor embere számára - de Übü papa nem pusztán egy jellem karikatúrája volt.

A darab sajátos keveréke a bohóckodásnak és egy groteszk, gúnnyal megírt, sötét paródiája az ostobaságnak, nagyképűségnek és gyávaságnak, egy amorális, gyermeteg embernek, az esztelen hataloméhségnek.

Übüt „paprikajancsi“-nak titulálták születésekor, negatív felhanggal, s valóban az is: a hatalomvágytól elvakult és elvek nélküli ember ferde, nagy hasú, bamba vigyorú, visszataszító tükörképe.

Megszületett egy nevetséges, karikaturisztikus alak, aki a 20. században nemcsak életképesnek bizonyult, de bőven talált önigazolást, s egy idő után korántsem tűnt irreálisnak és fölöslegesen eltúlzottnak. A 20. század ugyanis „olyan bősz Übüket produkált, akik mellett Jarry Übü papája minden rémséges tette ellenére is elbújhat“.

Az „APOKALIPTIKUS BOHÓCKODÁS“, GÚNYOS, CINIKUS TÁRSADALMI GÖRBE TÜKÖR EZ, AMELY MEGSZÜLETÉSE UTÁN PÁR ÉVTIZEDDEL ABSZURDBÓL IJESZTŐEN HIHETŐVÉ VÁLT.

S akkor egyetlen példát Orbán külpolitikai megítéléséről.

Christophe Girard és Guillaume Klossa írása „Orbán Viktor Übü király, Európa szívében” címmel jelent meg a Libérationban. A francia lap szerzői ismertették, hogy fél évvel a magyar uniós elnökség és a kormány számos ígéretét követően most hatályba lépett az új alkotmány, mely a miniszterelnököt hallva az Európai Parlamentben úgy tűnhetett, hogy arra csak az 1949-es kommunista alkotmány módosítása miatt volt szükség. Ám az alaptörvény valójában újraértékeli az alapjogokat, s veszélyes nacionalista kísérletet rejt magában, „mert Orbán Viktor Übü király, Európa szívében.” A cikkben leírják, hogy a média és az igazságszolgáltatás elvesztette függetlenségét, az ellenzéket elnyomják, a köztársaság szimbólumait pedig eltörlik. 

„Az ördög gyakran a részletekben és az abszurdumokban van, ahogy az gyakran az európai történelem során a diktatúrák és a fasiszta rendszerek létrejöttekor” – véli Girard és Klossa, akik sérelmezik az uniós tagállamok hallgatását az ügyben, különösen az idősebb demokráciával rendelkező országok értelmiségi köreiben. A cikk megemlítette, hogy az EP és Brüsszel ugyan kezdeményeztek egy politikai vitát, ennél azonban többre van szükség: felszólították a francia elnökjelölteket, hogy egyértelműen ítéljék el Orbán Viktort és kormányát, hiszen a tét, az európai demokratikus értékek megőrzése. Szerintük, ha Európa hallgat ilyen válságos időben – amikor több helyen veszélyeztet nacionalista fordulat – az rossz precedenst teremt, s megerősítheti az ilyen események terjedését, egy nap akár Franciaországban is megtörténhet hasonló, ezért „az alapító Francia Köztársaságnak még inkább meg kell törnie a csendet, s hallatnia kell hangját az Európai Tanácsban”.

Übü

Übü népe fellázadt – Tüntetés a fővárosban a netadó ellen

Hajdú,

2014. november 2.

Hosszú évek óta nézzük, hallgatjuk az ATV különböző műfajú műsorait, benne az Egyenes beszéd címűt is. Évek óta teljes megelégedéssel. Ám az utóbbi időben, „mintha” az objektívnek jelzett csatorna, nem teljesítené ígéretét. A meghívott jeles emberek közé korpa keveredett. Meghívtak olyan embernek becézett valakiket, mint Vona Gábor, Szegedi Csanád…

Ugyanakkor elküldték a legütőképesebb baloldali és valóban objektív együttesüket az Újságíró Klubot:

Akkor viszont nagy baj van. Az objektív csatorna leveheti hirdetéséről az objektív szót és lecserélheti ál-objektívre. Sajnos. A demokráciát igénylő nép utolsó televíziós fellegvára, ha elesik, lőttek az amúgy is csak látszólagos sajtószabadságnak. Kár. Több ennél: bűn!

Ugyanis a jelzett urak elődjeivel egyszer már találkoztunk, úgy 1944 őszidején. „Kellemes” körülmények között. Amikor a Dunába lőttek 6-8000 zsidó honfitársunkat. Csak úgy, hónaljból, tüzelj! (A hiteles emlékmű látható ma is a Duna partján, az ott maradt cipők nagyszerű szoborsorán.)

S még arra is emlékszünk, hogy e díszes nyilas csapatot vezénylő „tábornokot” az igazságtevő nép 1945-ben felakasztotta.  A neve méltatlan ugyan még a megjegyzésre is, de itt közölni kell: Szálasi Ferenc.

S mintha hasonló arcokat látnék ma is. (A meghívottak között is volt szerencsénk szembenézni velük.) Mozgalmuk is hajaz ama héjákra. Csak szemérmesen elnézi őket ez a demokráciát nem tanult magyar nép. (S az ATV szalonképessé teszi őket. Még jó, hogy nem koccintottak velük finom óborocskával. Ellenféllel tárgyalunk, ellenséggel nem!) S ez a Jobbik párt már választásokat is nyert nemrég. Ilyen kakastollas figurák vezetnek polgármesterként egy-egy települést. (A jobboldali kép.) A lakososság aligha mérte fel ennek következményét.

A Jobbik propagandájában a DEMAGÓGIÁRA, a magyarkodásra, máshol pedig a CIGÁNYKODÁSRA TÁMASZKODIK. Utóbbiakat vagy megvesztegették, vagy megfélemlítették. Miközben mindet utálják zsigerből.

Megismétlem: választásokat is nyertek, létrehozó gazdájuk, a Fidesz ellen és természetesen a megroggyant baloldal ellen.

Már az szomorú – választások nélkül is – hogy a pártok versenyében immár a második helyen állnak s az MSZP csak utánuk kullog. S itt van a több szégyellnivaló. Mármint az MSZP-nek. Ahol még mindig a Gyurcsány ellenesség dominál, s ahol pedig az őszödi beszéd lényege ma is aktuális. De ezt nem tudják, nem akarják észrevenni. Súlyos árat fizettek érte. A választásokat is eltaktikázták. Most ismét felmondták az az együttműködést a DK-val. „Csapdának” tartva azt, Gyurcsány csapdájának. Ám ez a csapda inkább saját csapdájuk. S ebből nehéz lesz kikecmeregni. Fecsegés helyett a választásokon meg kellett volna verni – mert lehetett volna – a Fideszt. Igazi összefogással. S erős alapszervezeteket kellett volna szervezni, már régen. De a vidéki szervezetek a porban hevernek. Egyetlen példa: saját nagyvárosomban az MSZP választási szereplése egyenlő volt a nullával. Ez a csapda, nem a Gyurcsányé, kedves jó Sebaj Tóbiás elvtárs és plattfomos társai.

Nem plattformosdi kellene, hanem egyetlen, kiváló koponyákkal felvértezett, igazi tudományos műhelyt működtetni s kidolgozni az új elveket és az új szervezeti szabályzatot stb. S ebben a teamban Gyurcsány Ferenc műveltségére is szükség van. Ha tetszik, ha nem. A megújulás érdekében még az ördöggel is össze kell fogni. Ha Gyurcsány a patás, akkor vele is. S nem csapdázni. Csapdát inkább a Fidesz és a Jobbik nyilas egérlyukak mellé kellene állítani. Különben Önök fognak cincogni. De nagyon!

Négyessy,

2014. november 9.

A mesebeli Sebaj Tóbiás egy kedves, szeretnivaló figura, aki mindig saját magát keveri bele a legfurcsább helyzetekbe, de közben sosem veszti el vidámságát és jókedvét. Teste gyurmából van, így bárhol bármivé át tudja magát alakítani. Vele mindig különös dolgok történnek, de rendszerint kimászik a csávából, hiszen segítségére van a találékonysága.

Ha már az előző írásombana meztelen Orbán császárról meséltem, mondok az ellenzék főnökéről is néhány apróbb mesét.

1. Sebaj Tóbiás MSZP József azt akarja nekünk bemesélni, hogy pártja már nem „az a párt”, ez a párt már egy megújult szervezet, AMELYBŐL KIKOPTAK A RÉGI ÖREGEK. (Lehet, hogy ide számítja Horn Gyulát is?) S mit látnak öreg szemeim? Ott vannak körülötte Baja Ferenccel az élen többen (mint kellene) és viszik az éneket, félre. Szomorú mese. De igaz. Akikre én egy homokvár felépítését se bíznék, hát még egy ország visszatérítését a demokrácia rögös, de szükséges útjára.

2. Azt meséli továbbá Tóbiás József, hogy pártja nem akar összefogni senkivel, különösen nem Gyurcsány Ferenccel. Pedig Gyurcsány műveltségére, átélt tapasztalataira nagyobb szükségük lenne, mint valaha. Egy bajban lévő pártnak még az ördöggel is össze kellene fogni. S ha az a patás Gyurcsány, akkor vele is. Ha Sebaj Tóbiás igazi gyurmából lenne, átalakítaná magát,hogy kimásszon a csávából, de ő – mivel nem igazi – nem is akarhatja. A nem akarásnak pedig nyögés a vége. A végtermékét pedig nem írom ide.

3. Azt a mesét is el akarja velünk hitetni Tóbiás József, hogy bizony isten az MSZP nagy párt lesz. „Méltó régi nagy híréhez, s mit rákentek a századok, lemossuk a gyalázatot”. Bár csak így lenne, de a Császár éppen mostjelentette be, hogy a szappanra súlyos adót vetnek ki. Drága lesz, az MSZP-nek pedig nincs pénze a tisztálkodó szerre s így marad a rákent trutymóban. Ami pedig a nagy párt meséjét illeti, kellenének hozzá erős alapszervezetek is. De ezek „valahogy” elsorvadtak. Szégyen gyalázat, hogy pl. városomban a választások alkalmával az MSZP egyenlő volt a nullával. Sebaj, Tóbiás elvtárs? (De úgy járnak ám, mint, amit a humorista mond: A kis pártoknak az a nagy előnyük, hogy már nem szakadnak tovább.) Jó lenne, ha egyelőre ez a kis párt igazán megszilárdulna és nagyot ütne a Fidesz kemény fejére, akinek a császára meztelen!

4. Végül pedig azt mondja Tóbiás József pártja alelnökének „közvetítésével”, hogy ez a mostani népharag, ez az internetes tüntetés jó dolog, de mint párt nem tudnak csatlakozni hozzájuk. Hát mihez, kikhez, ha ehhez az óriási tömeghez sem?. A „zemberekhez”, Tóbiás elvtárs! Akikért állítólag küzdenek. Pedig ezek a „zemberek” megmutatták az MSZP-nek, hogy hogyan kell szervezni, hogy kell egységet teremteni. Az kevés, hogy Orbán a nettel összefüggő meséjére azt mondják, hogy majd visszavonják. De mit tesz az MSZP, ha majd más formában, de bevezetik a netadót?  Ismét annyit, hogy vonják vissza? Meddig mesélgetnek így egymásnak? Talán tenni kellene egy-két okos lépést, hogy ezt a tömeget megnyerje a baloldal számára. De ehhez nem egymondatos mese kell, hanem határozott tettek és vonzó programok. Vegyék észre már az MSZP-ben, hogy óriási lehetőséget hagynak ki. Talán egy új 56-ot!!! S ez se baj Tóbiás elvtárs? Most vagy soha! („Rabok legyünk, vagy szabadok, ez a kérdés, válasszatok!”) Hát nem érzékelik, hogy Orbán most legyőzhető? A plattformosdi mese helyett meggondolt gyakorlatot követel a helyzet. Mert a vitatéma esetleg mesebeli véget ér. Sebaj? Nagy baj! S akkor majd kezdhetik elölről. Egyszer volt, hol nem volt…

Sebaj?

Hajdú,

2014. november 16.

Az ember sok mindenre képes. Békében, háborúban egyaránt. De manapság „mintha” túl sokat háborúzna. S ha ez vallási fanatizmussal párosul, annál kegyetlenebb. Pedig azt hinné, a jámbor ember hogy a vallás gyógyít, gyámolit, lelki megnyugvást ad. Most különösen az iszlám gyilkol sokat és kegyetlenül. (Na meg a sztálinista vallást gyakorló Észak-Korea diktátora. Tömegesen írtja saját népét.)

S vannak vallások, amelyek – most – betöltik hivatásukat. (Azért írom, hogy most, mert korábban ők is háborúztak, gyilkoltak.) A katolikus vallás egyháza jelenleg sok jót tesz híveivel s általában az emberekkel.

Ferenc pápa egyháza, benne állama, a Vatikán most pl. akciót kezdett a hajléktalanok megsegítésére. Olvasom, hogy a Szent Péter téren és környékén – elhagyatott testvéreinek – zuhanyzó kabinokat állíttat fel. ínem hagyják, hogy  e világhírü zarándokhelyen  ott büdösödjenek ezek az emberek.

Bizonyára nem ücsörögnének ott, ha zuhanyzó helyett munkát adnának nekik, a Vatikán is meg az olasz állam is. De „egyelőre” elégedjünk meg ezzel is, hátha követi egyéb, jelentősebb intézkedés is. Egyébként ezt az ötletet a Vatikán főelemózsiása, Konrad Krajewszkie  agyalta ki.

!Ez az ötletes ember már filózik azon, hogy a zuhanyzók mellé fodrászatot is berendez. Hadd legyenek csinosak, jól fésültek ezek a kócos fickók, deli legények!

Felmerül a kérdés, hogy vajon nem lenne e szükség ”jobban teljesítő” hazánkban is valami hasonlóra? De bizony! Mert angróban termeljük ki ezeket a szerencsétleneket. Lakótelepünkön is vannak jócskán. . Lakásunk előtt is itt ücsörögnek, üldögélnek a fal tövében, alszanak, miegyéb. Nem is tudom, hogy hova járnak kis és nagydolgukra? A bokrok közé, a „gerádja” tövébe, vagy hova?  És mosakodni? De ez nekik luxus. Sehova. Különben is most emelte kedvelt kormányunk a tisztálkodó szerek árát.  Ám az olcsóra se tellett. Egyébként sincs tisztasági igényük. Eszi a kosz őket, meg a féreg.

Munka kellene. De mit tesz a magyarok Harrachos istene, az  évente egy javaslatot benyújtó KDNP? Zárják be – mondván  keresztényileg – vasárnap a szupermarketeket. Bezárják. Azok meg a munkahelyek növelése érdekében – ami kormányunk és pártunk legfontosabb törekvése  – leépítik dolgozóik egy részét. Nesze neked munkahely! Gondolják, hogy vasárnap majd imádkozni jár el az elbocsátott? Lehet. Hogy minél előbb tűnjön el ez a népnyúzó kormányzat!

De teremtünk még itt másféle munkaalkalmat is. A napokban avatta fel Orbán Viktor Felcsúton a sertéstelepet. Nagy jövő, szép jövő a jobbágy világ számára. Ez a sok avatás – amire folyton járkál főnökünk – szükségessé tesz egy mozgó gyónófülke  elkészítését is, hogy minden helyen rendelkezésére álljon bűneinek bevallására. Íme egy minta:

De most már igazán: valódi munka kellene s akkor az elesett is kereshetne, vehetne magának egy házikót, benne fürdőkádat is és ebben ücsörögve elénekelgetné a régi önbuzdító dalát, hogy:

Ha nem bírod már elviselni azt, amiben vagy,
Lépj ki, mint egy rossz cipőből, ringasd el magad,
Ha azt sem akarod tudni már, hogy ki voltál tegnap,
Ne törődj a tegnapokkal, ringasd el magad,

Ringasd, ringasd el magad
Ringasd, ringasd el magad
Ringasd, ringasd el magad
Ringasd, ringasd el magad

Négyessy,

2014. november 23.

Márai Sándor

„Ebben a tíz évben megszűnt egy életforma és egy műveltség. Ebben  az életformába és műveltségbe születtem s mikor megtudtam, hogy a polgári életforma az én hazámban nincs többé, különös nyugalmat éreztem.” – írta anno Márai Sándor.

Én pedig – kedves Sándor bátyám – ellenkezőleg, most lettem nyugtalan. Ebben a tíz évben.  Elmondom, miért?

A legfontosabbak: azért, mert a polgári életforma és műveltség helyett nincs semmi, vagy alig maradt valami. Butaság van, önzés van, mutyizók vannak, protekcionizmus van, magyartalanok vannak és magyarkodók, gyűlölködők vannak és  sok  sok bunkó. Minden van tehát, ami a polgár ellentéte.

Miért? Mi a polgár? Ki a polgár? Olyan ember, mit Márai Sándor volt. Művelt, alkotó gondolkodó. Amióta a polgár, mint réteg, mint fogalom a történelemben megjelent, mindig azt kereste, hogy hogyan hajtson hasznot. Magának, munkásának és hazájának. Csak ez az egymásra ható szentháromság vitte előre a társadalmat.

Az első céhek azért fogtak össze, hogy eredményesebbek legyenek, hogy jobban haladjanak, jobban éljenek és megvédjék magukat a céhen kívüli kontároktól.

Ezek voltak a kezdetek, majd gyárakat építettek, jött a kapitalizmus. Alapelvei megegyeznek a céhekével. Aztán jött egy kommunisztikus próbálkozás, amely elbukott, mert éppen az a húzóerő nem volt benne, ami a kapitalizmusban, a polgári módszerekben. (Néhány helyen még dédelgetik.)

Mi a helyzet ma szép hazánkban?  Következményeiben az, amit az  elején említettem.  A termelési mód tekintetében pedig az, hogy KAPITALISTA LENNE A LELKEM, DE ROSSZÚL MŰVELJÜK. Korszerűtlenül. Könyöradományokra épül (EU), rossz, keleti orientációra, a lakosságunk megsarcolására, mert tele vagyunk adósságokkal, stb.

S az általános gondolkodásunk? Polgári? Hogy lehetne az! Ha az lenne, nem lenne a jelzett bajok sora. Vannak egyáltalán polgári gondolkodóink?

Vannak. Kevesen, de léteznek. Elmondják, leírják haladó gondolataikat, csak éppen senki sem hallja meg a kormányzat részéről. Írnak, keményen, a még itt-ott létező, bátor sajtókban (abban a nagyon kevésben, s amelyeket a hatalom igyekszik minden eszközzel megszüntetni) és egyéb formákban (pl. blog, facebook stb.) Vagy a jövőnek írnak, az asztalfióknak. Mert a hatalom lecsap! Veszélyben vagy polgár! Diktatúra van, polgár!

E diktatúra számára a polgár (polgártárs) szó is idegen. Olyan izé. Szívesebben használnák az elvtárs szót.  De ez ugye ma kissé zsenánt. Bár, ki tudja. Kövér elvtárs azt mondja:

Hát akkor, most hogy nevezzük egymást? Párttárs? Mutyitárs? Haverek? Vagy bajtárs? (Ezt Horthyék használták szívesen. „Arra fele” menetelünk!)

Netán Testvér? - társa a Kitartás! Éljen Szálasi! (A nyilasok használták.)

Eljutunk végül az urambátyámozáshoz, majd a méltóságos uramhoz, kegyelmes uramhoz, végső soron a hercegekhez, bárókhoz, grófokhoz.

Az ilyen témákhoz szokás előrebocsátani: kényes ízlésűek ezt a cikket ne olvassák. Ezt javaslom én is. S azt is írom: akkor olvasd, ha elmúltál 18 éves.

A pedofilia témáját rendre előveszi a világsajtó. Hol itt, hol ott bukkan fel a sárkány feje (s nem csak a feje). Most is két helyen látom. Az egyik lapban a fenti képen meakulpázó főpapok hasalnak, a másikon a Vatikán közleményét olvasom, miszerint:

A pápai állam csendőrsége letartóztatta Jozef Wesolowski volt nunciust, akit a vele szemben felmerült pedofília vádak miatt júniusban a Vatikán már laikus státusba helyezett - jelentette be kedden Federico Lombardi szentszéki szóvivő.

Próbáljuk mélyebben megvizsgálni a papi pedofilia okát, s következményeit, amelyről az „illetékes elvtársak” nem szívesen beszélnek.

A katolikus egyház évszázadokkal korábban hozott egy kegyetlen intézkedést, miszerint papjai nem házasodhatnak. (Cölibátus). Miért? A törvény magyarázói (pl. a mi Pázmány Péterünk is) a szűzi szentségbe maradás isteni igényeként indokolják. Bátor vélemény, hiszen pl. a valóságban Jézus születéséhez bizony kellett ama ács is. József ugye, aki pedig férfi vala. S nem cölibátusba élt Mária mellett.

Aki pedig felvette a szentséget, vele a papi nőtlenség fogadalmát is magára vette, az női nem nélkül kell, hogy leélje sanyarú életét. De mert a papot is húsból, vérből teremtette az Úr, úgy, hogy megszólal benne is az igény. S ott elégíti ki, ahol tudja.

Honnan „szerzi” be a „nyersanyagot”? Legkézenfekvőbb a hozzá járó gyónók, főleg a fiúk, vagy a templomi ministránsok közül, vagy a vallásórákról lakására hívottakból stb.

De szereznek „alanyokat” másfelé is. Apácákhoz járnak, vagy hozzá mennek e szüzességet fogadó leánykák.

Látogatják az örömházakat is. Láttam Rómában egy teret, az egyik sarkán bank, a másikon kupleráj. (Mindkettő egyházi tulajdonban!)

Római örömlányok

Hazánkban mintha kevesebbet foglalkoznának a pedofilia ügyével, amely csak a dolog egyik fele. A másik, ami a nem gyerekekkel történik, vagy velük, de nem a papok részéről. Különböző vezetők, tanárok, nota bene: szülők részéről.

De most csak a felnőttek és a papok sexusáról van konkrét mondandóm. A hogyanról egy példával.

Megyénk egyik községében él Lidus néni, akihez egy haspók plébános jár szombatonként rendre töltött káposztáért. Mert, hogy ezt nagyon szereti a drága. A múlt szombaton – meséli Lidus néni – kicsit elkéstem a munkával, a hordómból is már nagyon az alján volt a káposzta, jól bele kellett hajolni, hogy kiszedjem. Ahogy ott szorgoskodom, egyszer csak érzem, hogy valaki felhajtja hátul a szoknyámat és a micsodámba belém nyomja bájdorongját. Az a szerencséje, hogy méretes volt neki, így a micsodám sem ellenkezett, mi több, jólesett neki. Így aztán hagytam, míg a „melege” el nem öntött.

Na, mikor ez megvót – meséli tovább Lidus néni – elkészítettem a töltött káposztát és átvittem neki a paplakba. Jóízűen megette és ivott rá egyet a miseborból, majd száját megtörölve, kigombolta a sliccét és rám nézett. És a desszert hol marad? – kérdezte. Majd elkapta a ruhám szélét, oda penderített a térde közé és pajzánkodásra kényszerített. Amit én szívesen teljesítettem is.

Tiszta Bocacció történet, melyek közül Pasolini többet megfilmesített, Dekameron címmel. (Jobbra: jelenet a filmből)

Erről a témáról korábban itt volt szó:
http://hajdu-negyessy.blogger.hu/2012/11/11/gyogyir-kiuresedes-es-pedofilia-ellen

Hajdú,

2014. december 7.

Ahány beszédet mond (olvas) a kormányfő, annyi álságos állítás, nagyzolás, erőfitogtatás, cinikus félrevezetés, népbutítás, agyagszívűség, önimádat, lelkiismeretlenség, színleletség, sakál-ravaszság, és dilettantizmus. A romlás virága ő, amelynek jelei az elmúlt hónapban látványosan megmutatkozott, midőn pártjának támogatóiból kilencszázezer ember elhagyta őket. S ez még csak a kezdet!

De nemrég még ezeket mondta Székesfehérváron a Jüllich Glas Holding Zrt. harmincéves jubileumi ünnepségén és irodaházának avatásán.

„Január elsejével Magyarország történetében a valaha volt legnagyobb gazdaságfejlesztési program veszi kezdetét! "

A kormányfő közlése szerint cserébe azt várják, „a magyar vállalkozások erősödjenek, bővítsenek, újítsanak és segítsenek abban, hogy realitássá váljon az ötmillió magyar munkahely megteremtése”. Orbán Viktor azt mondta, hogy a Jüllich család példát mutat az egész országnak:. Hozzátette, hogy olyan magyar vállalkozókra van szükség, akikben dolgozik az akarat, hogy kihasználják az előttük álló lehetőségeket.

A kormányfő szólt arról is, hogy Európa teljesen nyitott piaccá vált, a kereskedelem globális szinten zajlik. A nemzetek által tudatosan irányított piacokon fokozatosan felértékelődik a nemzeti tőke szerepe, „minden magára valamit is adó ország saját nemzeti iparát és tőkéjét igyekszik erősíteni” – jelentette ki.

Orbán Viktor rámutatott: a globális piacokon bármikor pusztító viharok lehetnek, amelyek nemcsak cégeket, hanem egész országokat löknek szakadékba. (Ott vagyunk elnök úr!) Szerinte Magyarország gazdasága akkor lesz biztosítva az ilyen viharok ellen, ha a nemzetgazdaságot mozgásban tartó vállalkozások között megfelelő erőt képviselnek majd a magyar cégek. Ma ez még nincs így, ehhez az kell, hogy az exportképes magyar középvállalkozások száma a jelenlegi két-háromezerről tízezer fölé nőjön – mondta. (A nagyot akarásnak sz … a vége!)

„Jó reményünk van arra, hogy a magyar gazdaság jó úton halad, Európa pincéjéből négy év alatt feljutott a földszintre. Európa pincéjéből feljöttünk tehát a földszintre, most kell nekivágni az emeleteknek…"

Orbán Viktor miniszterelnök szerint olyan "kegyelmi pillanatban" van az ország, amikor nem újrakezdeni kell, hanem megerősíteni, folytatni a megkezdett munkát. A Fidesz-KDNP és a kabinet ahogyan eddig, úgy ezután is a háromharmadot fogja szolgálni, és meghallja azok hangját is, akik a vasárnapi önkormányzati választáson nem a kormánypártokra szavaztak. Orbán Viktor arra kérte a képviselőket, használják ki a mostani "kegyelmi pillanatot", és erősítsék az egységet és az összefogást az országban.

Ennyit a kormányfő hablatyolásából. Ő ezeket látta pincéből jövet. S akkor most lássuk én mit láttam? Egészen mást. Azt a földet láttam, amit még apáink szereztek, s amelyet én most kifosztva látok. A földet, amelyet hűbéreseinek osztott szét a Fidesz, s zsellérekké tette a kisembereket. S vérezteti a pórt, míg egyetlen csepp is marad ereiben. Saját földünkön földönfutó lett a magyar. Kisemmizett. Nemcsak a paraszt. Szabadságát elvették a velük nem rokonszenvezőktől. Mehet amerre lát. S megy, sajnos sokan mennek, külföldre. Mint Máté Péter mondja, énekli:

Egy kis patak mindig rohant, s egyre csak énekelt.
Egy sziklafal útjába állt, s a dalnak így vége lett. 
Én is így lettem néma víztükör, 
Mikor tőlem elmentél. 
Nekem többé már a Nap sem tündököl, 
Csak ha újra megjönnél.

Refrén: 
Elmegyek, elmegyek, milyen úton indulok, még nem tudom.
Elhagyom otthonom, még a jóbarátoktól sem búcsúzom.
Elmegyek, elmegyek, igen megkereslek én, bármerre jársz.
Nem tudom, hogy merre vagy, mégis úgy érzem, hogy engem egyre vársz.

Igen. Mennek a jó barátok. búcsú nélkül vagy búcsúzva. Múlt hét végén is elment az egyik jó barátom, feleségével együtt. Elbúcsúztunk. – S hová mentek? – Németországba. – Mit csinál ott egy magyar író? – Még nem tudom. Talán tányérmosogatónak felvesznek. Talán. – Szép kilátások.

Lakásukat eladva, a maradék cókmókot becsömöszölve egy furgonba, elmentek. Nem szégyellem, megsirattam ezt a két kiváló embert.

Hát így áll a bál Orbán elvtárs. Európának magyar felszínén. Nem a pincéből nézvést.

Szabadság, munkalehetőség nélkül. Ezek az emberek pedig dolgozni akartak, nem sikerült. Ez a”való világ”, Elnök úr?! És sikerpropagandája.

Ám egyszer csak a pincéből feljönnek a „sikeres” alattvalók, „vihar irammal a Hadak Útján/ Itt van a nép, trónt ülni fog most / Ezer évig férge a rögnek/ Ítél a nép, ítélni fog/ S ezerszer jaj, a bűnösöknek” (Ady)

Nincs menekvés uraim! A kapuk lezáratnak. A bűnösök pedig bezáratnak. A pincébe. Nem Európában, itthon, Budán, a Táncsics Mihály pincéjébe: Láthatóan egyszemélyes!

Főbb vezetőtársainak pedig az alábbi helyeken van rezerválva kényelmes, kies kilátású, jó nedves zárka: Sopronkőhida, Szeged Csillagbörtön, Kalocsa, Tiszalök, Tower, Sing Sing, Alcatraz, Szent Ilona szigete. És képeken is bemutatom a többit:

Márianosztra                 Szeged – Csillagbörtön

If vára                                  Ördögsziget

Jó időtöltést, kellemes karácsonyi ünnepeket kíván:

Négyessy,

2014. december 14.

A szeretet ünnepén szeretettel  teszem le az alábbi írást a legkeresztényebb párt karácsonyfája alá.

”Bizony mondom néktek” :

Több fényt!

Nemrég történt ez az esemény, a Keresztény DNP 70. évfordulóján ünnepelték együtt a semmit. De azt nagyon. Orbán úr 13 percet szentelt beszédében harcos társainak és a jeles napnak, egyben az érdemek mellett felsorakoztatta elvárásait. S azt, hogy hogyan építik fel együtt a nagy illiberális semmit. Illetve, hogy hogyan rombolják porig hazánkat. Amely a legkeresztényibb ország az egész világon. Bizony.

A részletek előtt illik megtudni, mi is volt az ünneplés történelmi oka.

A KDNP elődszervezete az 1943. augusztus 26-án, Apor Vilmos győri püspöki palotájában tartott titkos találkozón megalakított Katolikus Szociális Népmozgalom (KSzN) volt – még nem párt, csupán öntevékeny és titkos társadalmi mozgalom, mely azonban már egy későbbi pártalakulat csíráit is magában hordozta.

A találkozón, melyen 23 reformista gondolkodású, katolikus közéleti személy vett részt (többségükben egyházi emberek ), részben a KSzN tagszervezeteit képező három szociális indíttatású keresztény politikai mozgalom (a Hivatásszervezet, a KALOT és az EMSZO) összefogásáról és jövőjéről kívántak döntést hozni, általánosabb síkon pedig arról: miként lehet a háború utánra (melynek elvesztését, és az ország sorsforduló előtt állását mindannyian nyilvánvalónak látták) olyan életképes keresztény pártot és közéleti mozgalmat átmenteni, illetve teremteni, amely szakít a nevükben a „keresztény” szót hordozó addigi pártok (KNEP, EKP) múltbeli, az addigi hatalom szolgálatába álló, korszerűtlennek tartott politizálásával, és képes folytatni a küzdelmet az egyházon kívüli, ultraradikális, diktatórikus társadalmi mozgalmakkal, érvényesítve a keresztény és szocialista elveket egyesítő pápai enciklikák szellemét.

A találkozón felvetődött, hogy a vesztes háború utáni helyzet megkívánhatja majd a szerveződő népmozgalomból egy új tömegpárt megalakítását is, de az ötlet azonnali megvalósítását (mivel a meglévő keresztény párt, az EKP riválisát jelentette volna) még nem látták időszerűnek.”

A következtetéseket vonja le maga, kedves olvasó. Mi pedig menjünk tovább, az immár megvalósult párt sima útján, amely attól vált simává, mert a Fidesz bevitte őket a hátán a Parlamentbe. Azt az egy-két embert, akiről tudni lehetett, hogy KNDP-s. Ezt azért írjuk így, mert az Istennek se derül ki, hogy ugyan hány tagot is számlál ez a fontos párt. Miért fontos? Azért mert velük kijavítja Orbán az ősi nagy hibát, a „Térdre csuhások” emlékezetes mondatát. Meg amúgy is, kell a keresztény szó a vircsaftban.

Mert most már eljött ennek is az ideje. Eljött és itt van  teljes fegyverzetében ez a párt. Amely néhány gyalogharcost és egy huszár tagot számlál. A huszár, mondanom se kell, Lovag Semjén Keresztény Zsolt, úgyis, mint Fővadász. Aki becserkészi és levadássza hűséges társa számára Erdélyt s ha nem vigyáznak azok a rusnya románok, az egész Romániát. Passz. S el van rendezve Trianon. (Csak az a ló lenne fehér!)

Ezen az ünnepi gyűlésen Orbán Fővadász (aki inkább emberekre vadászik) azt is megtudhatta, hogy hányan is vannak ezek a keresztények. Háromig jutott, de azt bizonyosan állíthatjuk magunk is: Semjén Zsolt, elnök, Harrach Péter, frakcióvezető, és Pálffy Pityókás István, úgy is, mint szóvivő. Büfétől büféig viszi a szót, meg a poharát. Ui. ott nem kell fizetni sem. Mellesleg: Pálffy itthon még egy f-el írta a nevét. Azóta bizonyára nemesi rangot kapott. (De sokszor üldögéltünk az apjával és Jóska bátyjával a – aki párizsi tudósító lett – a Miklós utcai házi kifőzdében.)

Nézzük meg azt is, hogy miféle érdek fűzi össze a két pártot (az erdélyi ügyet már jeleztük). Hát pl. olyan, hogy egy évben egyszer javaslatot is tesz a KDNP,  legutóbb arra, hogy zárják be vasárnap az üzleteket. Puff. Irgalmas keresztényi alapon, ugye. A dolgozók meg menjenek, oda ahova akarnak. Mondjuk a templomba. Imádkozni azért, hogy legalább éhbért kapjanak, eltartani a családot is.

Meg majd egy közbejárást is elintéz a párt az Úrnál. Orbán mondja a parlamentben:

S mindezt a KDNP segítségével. Hát ilyen érdekek főzik össze ezt a két pártot. Micsoda távlatok! Pityókás majd elmondja, hiszen ő a szóvivő (plusz a pohár!).

Egyet már kifecsegett. Hogy keresztény hitre térítik a zsidó lányokat is. Fényképet is mutatott róla:

Így fecserészgettek az ünnepségen is. Amikor egyszer csak Orbánhoz fordult a Fővadász ÍÍÍés megölelte (őt is, mint ama lányt) és utána koccintottak. Ünnepen ez így szokás. Kocc, a finom tokajiból, amit Orbán hozott, ugye. Utána a Kormányfő előadta az előadathatatlant és mondá: Éljen a keresztény-magyar barátság! Éljek Én. Üdvözlet a győzőknek. Az is Én vagyok. A harcolóknak. Az is Én. És Semjén lovag bólintott. Mindig így szokott, ha a főnök beszél. Ha nem akkor is. Már az utcán is, mielőtt beér a parlamentbe. Mert ő mindenhez bólogat, megosztja igenjén hű társával. Hű, de társával! Mint ahogy megosztotta a fincsi csokit is. Csak úgy zizegett a papír a foguk alatt. De a parlamentben nekik mindent szabad.

Így volt. Mese volt, meg valóság. Együtt. Ámen. Nem addig a – szólt közbe pityókás Pállfy Pista. Ha ünnep van, neki is az és erre neki is inni kell. És kiment a büfébe. Poharával együtt. Ráadásul még közben eljött a karácsony ünnepe is. Akkor éljen Jézus Krisztus és a KDNP-Fidesz örök barátsága. Örök? Majd kiderül 2015-ben.

Négyessy

2014. december 24.